Szakácskönyv- és receptrégiségek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az európai, és ezen belül a Kárpát-medencei gasztronómia a témája a Teleki Téka idei első időszakos kiállításának. Az Ars culinaria elnevezésű étkezéstörténeti tárlat anyaga nagyrészt a könyvtár állományából tevődik össze – tájékoztatta a Székelyhon.ro-t a kiállítás kurátora, László Lóránt.

Gáspár Botond

2014. május 15., 16:392014. május 15., 16:39

2014. május 15., 16:522014. május 15., 16:52

„Érdekel a gasztronómia, innen az ötlet, de mivel a Téka tudományos könyvtár, kevés esélyt láttam arra, hogy gasztronómiai könyveket találjak, és nem gondoltam volna, hogy ennyi összegyűl, amelyből nyugodtan lehetett tárlatot rendezni” – mondta László Lóránt. Az érdeklődők például megtekinthetnek több 18. századbeli római és görög metszetmásolatot, az egyetlen fennmaradt ókori szakácskönyv (az Apicius-féle) két, 18. századi kiadását, az első magyar nyomtatott szakácskönyv (Tótfalusi Kis Miklós-féle) egy 18. századi változatát és egy kéziratos másolatát (Tófeus Zsófiáé volt).

„A tárlat legfontosabb anyaga nemrég került elő a Tékában: ez a Báthory István orosz háborúiról szóló, 1584-ben Krakkóban kiadott könyv hátsó borítóján található 1500-as évek végi, 1600-as évek eleji kézzel leírt magyar nyelvű pástétomrecept, amelyről nem lehet tudni, hogy ki írta. Továbbá megtekinthető a gasztronómiát először tudománynak nevező és a modern gasztronómia alapjait megteremtő Savarin elméleti munkájának első magyar nyelvű kiadása” – ismertette a kurátor. Emellett 18-19. századi osztrák és magyar receptes könyvek, a Toblerone gyár 20. század eleji reklámkiadványa, Lampadiusnak a cukorrépa-cukor finomítási folyamatára vonatkozó leírása, Mikes Kelemen Törökországi leveleinek első kiadása, benne a káposztás-receptekkel, Wesselényi Kata herbáriuma, és lesznek kávé-, tea-, csokoládé-, borászati, sörkészítési, laskakészítési szakkönyvek is. „Huszonöt féle fűszert és négyféle teát is bemutatunk, amelyeket meg lehet majd szagolni. Régebb több fűszert használtak és más rendeltetéssel, a fahéjat például húsokhoz” – tette hozzá László Lóránt.

Mindez tárlókban lesz megtekinthető – a Múzeumok éjszakáján is hajnali két óráig – októberig keddtől péntekig 10 és 18 óra, szombaton és vasárnap 10 és 13 óra között, hétfőn viszont zárva lesz. A kiállítás anyagát októbertől lapozgatni is lehet.

Éjszakázzon a Tékában

A Múzeumok éjszakáján a Teleki Téka hajnali kettőig fogadja a látogatókat – tudtuk meg Lázok Klára igazgatótól. Pénteken, május 16-án 20.30-tól a Téka udvarán a Vatel című 2000-ben készült filmet lehet megtekinteni, egy francia királyi főszakács történetét, Gérard Dépardieu főszereplésével. Szombaton, május 17-én 19 órától a Művészeti Iskola kamarazene-csoportjai koncerteznek, majd 20 órától hajnali kettőig lehet megtekinteni a kiállításokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés