
Csütörtökön este a marosvásárhelyi Wesselényi (Predeal) és Arató utca kereszteződésénél súlyos közlekedési baleset történt, amelynek tizenkét sérültje van.
2013. október 10., 21:182013. október 10., 21:18
2013. október 10., 21:282013. október 10., 21:28
Egy személygépkocsi nem adta meg a kötelező elsőbbséget (amire stoptábla is kötelezte volna) a kereszteződésben egy szabályosan közlekedő, a városi közszállítási vállalat tulajdonát képező autóbusznak. A járművek összeütköztek, s a busz egy épület kerítésébe és falába csapódott – közölte érdeklődésünkre a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop. Ugyanezt erősítette meg a megyei rendőrség közlekedési szolgálatának főnöke, Lucian Archiudean is.
A buszon utazók közül tizenkét személy szenvedett könnyebb sérüléseket, horzsolásokat, a helyszínre több rohammentő érkezett, s kórházba szállították a sérülteket. Szemtanúk állítása szerint a sebesültek között egy gyerek is volt, de amint a rohammentősök a rendőrséggel közölték, senkinek az állapota nem életveszélyes.
A balesetet okozó gépkocsivezető sérülések nélkül úszta meg az ütközést.
A kereszteződés, amelyben az ütközés történt, rendkívül veszélyes, már több súlyos baleset színhelye volt, ugyanis sem villanyrendőr, sem körforgalmi irányítás nincs ezen az útszakaszon. Csupán a közlekedésirányító táblák kellene, hogy megállásra késztessék az autósokat, de ezt gyakran nem tartják be, különösen az esti órákban.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!