Rövid szavatosságú marosvásárhelyi játszóterek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Hétköznapokon a lakótelepi nagy játszóterek a közkedveltek és zsúfoltak, hétvégén a Somostetőn kialakított téren vannak a legtöbben. A városháza előre meghatározott ütemterv szerint újítja fel a játszóeszközöket, bár ez az édesanyák szerint nem mindig látszik.

Simon Virág

2014. július 11., 11:352014. július 11., 11:35

A nyári vakáció igazi kihívás a szülők számára, akik elfoglaltságot kell találjanak kisebb és nagyobb gyerekeik számára. A játszótér-látogatás az egyik közkedvet délutáni elfoglaltság, hiszen ott nemcsak a gyerekek, de az édesanyák, nagymamák is jól érzik magukat.

Csaknem száz játszótér

Marosvásárhelyen 93 nyilvántartott játszótér van, közülük az újabbak gumiszőnyeggel és korszerű játszóeszközökkel felszereltek. Ioan Gheorghița, a városháza szakigazgatóságának aligazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy minden tavasszal munkatársaival együtt helyszíni felméréseket készítenek, hogy hol milyen munkálatokra van szükség, s ezeket beütemezik, lehetőleg úgy, hogy nyáron már mindenhol rendbe tett és használható játszóeszközök fogadják a gyermekeket. 

„Vannak agyonhasznált játszóterek, ahol minden évben kisebb-nagyobb javításokat kell végezzünk. Ezek főként a nagy lakótelepeken vannak, ahol sok a gyerek és a közkedvelt játszóeszközöket több százan használják egy héten. Idén tavasszal ezek felújításával kezdtük, ilyen például a kövesdombi, a művészegyüttes székháza előtti, a Gyémánt piacnál, a Fortuna útkereszteződésnél levő, a Pandúrok sétányán az üzemanyagtöltő állomás szomszédságában bekerített tér. Ezen kívül minden lakótelepen a kisebb, régi játszótereken is eszközöltünk kisebb javításokat, és ezután is folytatjuk ezeket” – mondta a szakigazgató, akitől azt is megkérdeztük, hogy hol történnek leggyakrabban rongálások. Megtudtuk, hogy a Meggyesfalvi lakótelepen nagyon gyakran kell kicserélni a játékeszközöket, de a Hidegvölgyhöz közel levő játszóterek is sokkal jobban „használódnak”.

Hiányolják a homokozókat

A Marosvásárhelyi Édesanyák Egyesülete, a Védem elnöknője, Kovács Réka szerint nemcsak azért rongálódnak a játékeszközök, mert túl sok gyerek használja és időnként nem rendeltetésszerűen, hanem tapasztalatuk szerint azért is, mert nincsenek a legjobb minőségű alapanyagokból készítve. Megtörténik, hogy a kicsik számára készített hinták támlája nem elég magas, a gyermekek kiesnek belőle, vagy a védőláncba kapaszkodó kicsik keze festékes marad. A védelem céljából leterített gumiszőnyegek is gyakran kopnak, szakadnak, a játékeszközökből a rugók kiesnek, eltörnek. Az új játszóterek mellett sokan használják a védettebb helyen, tömbházak, üzletek mögött levő régi  játszótereket is.

Ezeket azonban a hivatal sokszor elhanyagolja, esetleg évente lefestik egy kis olajfestékkel a játszóeszközöket és annyi. Jó lenne, ha természetes anyagokat, lekerekített fát használnának, és hiányoljuk az új játszóterekről a homokozókat és a régiekről a minőségi homokot. Kevés homokozó van és a víkenden kívül mindenikben építkezési homok van, amit nem lehet formázni – mondja a kétgyermekes édesanya, aki azt javasolja a városháza illetékeseinek, hogy szereljenek fel több szemeteskukát a nagy játszóterek környékére, és a meglevőket gyakrabban ürítsék, s az is jó lenne, ha a kóbor kutyák ellen bekerítenék minden gyerekeknek szánt teret.

Nincsenek speciális játszóeszközök

Marosvásárhely egyetlen játszóterén nincsenek olyan speciális hinták, amelyeket kerekesszékkel is lehetne használni, s amilyent Székelyföldön egyelőre csak egy szentegyházi táborba szereltek – mondta a Székelyhon.ro kérdésére Jancsó István, a Megyei Mozgássérültek Egyesületének elnöke, akitől arról érdeklődtünk, hogy milyen nehézségekbe ütköznek azok a mozgássérült gyerekek, akik használni szeretnék a vásárhelyi köztéri játszótereket. Az elnök elmondta, hogy szüleik segítségével a mozgáskorlátozottak meg tudják közelíteni és használni tudják a csúszdákat és a hintákat-lipinkákat is, de igazán jó lenne, ha legalább egy új játszótér kialakítása vagy régi átalakítása során gondolnának rájuk is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés