
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi Transilvania repülőtér vezetőségének idei célkitűzése, hogy 30 százalékkal növelje az utasforgalmat és elérje, hogy 400 ezren forduljanak meg a légikikötőben.
2013. január 17., 13:252013. január 17., 13:25
2013. január 17., 13:542013. január 17., 13:54
Harminc százalékos utasforgalom-növekedést tűzött ki célként maga elé a marosvásárhelyi repülőtér vezetősége, ami számokban azt jelenti, hogy a tavalyi 300 ezer helyett idén 400 ezer utast akarnak kiszolgálni. Már a tavalyi tevékenység is rekordot döntött, a napokban a Ryanairrel aláírt szerződés pedig bizakodásra ad okot – jelentette ki a reptér ideiglenes vezetője, Peti András (a fotón balra). A Ryanair járatigazgatója, Kate Sherry (a fotón jobbra) szerint idénre 30 ezer utassal számolnak.
2012-ben a cél 260 ezer utas kiszolgálása volt, ezt azonban a Wizz Air, a Tarom, a Malév, az Air Arabia és a Wideroe járatainak köszönhetően túllépték (300 427). A legtöbb célállomásra a WizzAirrel lehetett eljutni, a társaság nyolc járatot üzemeltetett Marosvásárhelyről: Budapest, Dortmund, Róma és Milánó, London, Párizs, Madrid és Barcelona – összesen 277 848 utast szállított, valamint további 4490-et a Kolozsvárról és Temesvárról átirányított járatokon. A Tarom hetente háromszor a Marosvásárhely–Otopeni útvonalon üzemeltetett járatot, május 12. és szeptember 29. között a norvég Wideroe szombatonként charter-járatot működtetett Koppenhágába, a június 20. – október 10. közötti időszakban pedig az Air Arabia szerdánként charterjáratot üzemeltetett az egyiptomi Hurghadába.
Idén tovább bővül a célállomások palettája: a WizzAir áprilistól Münchenbe, májustól pedig Bolognába és Frankfurtba repül, a Ryanair pedig Brüsszelbe (április 30-tól) és Pisába (május 2-től) indít járatokat.
A tavalyi időszakhoz hasonlóan valószínű, hogy a Wideroe megtartja útvonalát, a nyári időszakban pedig ismét lesz charterjárat, a célállomás azonban egyelőre nem ismert.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!