Poszméhek reneszánsza következhet

Országszerte, de Maros megyében is egyre jelentősebb területeket foglalnak el a repceföldek, ugyanis a gazdálkodók rájöttek, hogy jóval nagyobb jövedelmet lehet megvalósítani ennek a növénynek a termesztésével, mint a gabonafélékkel. Ráadásul a biológiai egyensúly helyreállításában is nagy a szerepük.

Bakó Zoltán

2014. június 03., 12:542014. június 03., 12:54

2014. június 03., 13:062014. június 03., 13:06

Azok a mezőgazdasághoz nem túlságosan értők, akik májusban a megyét járták, ámuldozhattak az aranyló földek látványán. Különösen a Maros völgyében, a megyeközponttól dél-nyugati irányban autózók találkoztak kiterjedtebb sárgán hullámzó táblákkal, de a Vásárhelytől felfele, Szászrégen irányában, s még a Mezőségen is egyre gyakrabban látni ilyet. Faragó mellett például csak egy személynek több mint háromszáz hektáros repceföldje van. A megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője, Liviu Timar agrármérnök szerint a megyében ebben az évben két és félezer hektáron termesztenek repcét, s ahogy terjed a jó híre, úgy növekszik a repcével bevetett területek aránya. A repcemag nagy részét biodízel előállítására használják fel, mezőgazdasági szakemberek szerint pedig jövedelmezőbb, mint a gabonatermesztés.

Náznán Jenő agrármérnök azt mondta, hogy a termés a búzához viszonyítva kétszeres áron értékesíthető, arról nem is beszélve, hogy a hektárhozam megközelíti, mostohább években túl is szárnyalja a búzáét. A másik nagy előnye, hogy a termést le lehet szerződni, nem kell attól tartania a gazdának, hogy a nyakán marad, ugyanis az olajgyárak érdekeltek abban, hogy biztosítsák a nyersanyagot, ezért bármilyen mennyiséget hajlandóak átvenni.

Serkenti a poszméhek számának növekedését

Az EB környezetpolitikai szaklapja Németországban készített felmérést, s ebből kiderült, hogy a korai-repce ültetvényeken és a mellettük levő későbbi napraforgótáblákon növekedett a poszméh-populációk egyedszáma. A poszméhek (hétköznapi nevén: dongó) a repce fő beporzói. Bajor kutatók 16 intenzív termesztésű repce parcellán és a mellettük levő napraforgóföldeken jelentős poszméhpopuláció-növekedést észleltek. Legjobban ott mutattak ki növekedést, ahol a termőföldnek legalább 7,5 százalékát tette ki a repceültetvény. A poszméhek elszaporodása jótékony hatással van a növényi beporzásra, közvetve a terméseredmények növekedésére. A repce intenzív illatával és rikító sárga színével a poszméhek és vadméhek számára ellenállhatatlan vonzerőt képvisel.

Egy uniós támogatású pályázat keretében most azt próbálják meg kideríteni a kutatók, hogyan lehetne biztosítani a repceföldek szomszédságában élő veszélyeztetett és védett növények beporzását. Mivel a repcemezőn rövidebb idő alatt több nektárhoz jutnak, mint a sovány gyepen, a dongók inkább előbbi mellett döntenek.

Az év rovarja

Szinte felmérhetetlen jelentőségű a poszméh-populációk növekedése a mezőgazdasági termelés szempontjából. Nem véletlen, hogy idén, működésének 101. évében a Magyar Rovartani Társaság a földi poszméhet választotta az év rovarjának. A figyelmet nem csak a földi poszméhre, hanem a poszméhekre (Bombus) általában szeretnék felhívni az év során. A földi poszméh az egyik legismertebb és leggyakoribb poszméhfajunk, ezért választották csoportja „képviselőjeként”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés