Poruţiu: nem zár be a repülőtér

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Maros megyei önkormányzat továbbra is nyitott támogatni a Transilvania repülőteret. Fel sem merült, hogy az intézmény bezárna, ezek kósza, félretájékoztató híresztelések voltak – jelentette be a légikikötő új vezetője, Mihai Poruţiu, aki helyettesével, Peti Andrással együtt szerdán mutatkozott be és ismertette terveit.

Gáspár Botond

2012. június 06., 13:022012. június 06., 13:02

2012. június 06., 16:352012. június 06., 16:35

„Az új igazgatótanács 48 órája vette át a reptér vezetését, ezért még nem ismerjük az összes technikai részletet. Abban viszont biztos vagyok, hogy a marosvásárhelyi légikikötő nem zár be, a megyei önkormányzat továbbra is biztosítja a támogatást, az európai pályázati lehetőségekről pedig teljes körű tájékoztatást kértem. Az is világos, hogy minden technikai és működési feltétel adott, de ezekről teljes képet 30 napon belül tudunk. Azt tartom helyénvalónak, hogy mostantól átláthatóvá tesszük a pénzek elköltését és módját, a költségvetést bárki tanulmányozhatja” – fogalmazott az igazgatótanács elnöke, Mihai Poruţiu (balra).

Legsürgősebb teendői között a díjszabás orvoslását nevezte meg, ugyanis immár bíróság szüntette meg a megyei tanács által idénre megszabott árakat, az új tarifákról pedig június 15-ig kell dönteni. A Wizz Air légitársasággal kötött szerződés újratárgyalása is kiemelt fontosságú. „A reptér forgalmának 90%-át ez a társaság végzi. A díjszabás-változás miatt holnap (június 7-én – szerk. megj.) tárgyalunk, és megoldást keresünk a szerződés hátralevő három és fél évének teljesítésére” – hangzott el. Harmadsorban pedig a 2012-es évre vonatkozó költségvetést kell kidolgozniuk.

Középtávú terv, hogy 90 napon belül a megyei tanács elé terjesztik az adminisztrációs tervet és a szerkezeti felépítést (a mostani 2003-ból való), hosszútávon pedig a minőség javítása által az utasforgalom növekedését, a szolgáltatások változatossá tételét, valamint a külső támogatások nullára csökkentését nevezte meg, vagyis hogy a reptér önfenntartó legyen.

Az igazgatótanács alelnöke, Peti András (jobbra) szerint az erős reptérnek erős közösség lesz az eredménye.

A Transilvania repülőtér korábbi vezetője, Ştefan Petru Runcan marad az igazgató, de nem képviselheti az intézményt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés