
Fotó: Gligor Róbert László
Vidék- és településfejlesztési konferenciával vette kezdetét a Nyárádszeredai Vásárnapok nevű városnapi rendezvénysorozat. Az értekezletre Maros megye szinte minden sarkából érkeztek magyar szakemberek, önkormányzati vezetők, és a politikusok sem maradtak távol.
2013. augusztus 05., 08:252013. augusztus 05., 08:25
2013. augusztus 05., 09:212013. augusztus 05., 09:21
A befejezés előtt álló új általános iskola amfiteátrumában találkoztak mindazok, akiknek fontos az oktatás és tesznek is érette: tervezők, szakemberek, pedagógusok, választott személyek. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a türelmes és vezetőiben bízó helyi lakosságnak mondott köszönetet. A megálmodott célhoz az elmúlt időszakban sikerült forrásokat rendelni, lépésről lépésre lehet közeledni a célhoz, építeni azt az autonómiát, amelyet minden erdélyi szeretne. Fel kell ismerni, hogy ennek a közösségnek olyan erős Európában van jövője, ahol kisebbségként is képes tervezni, építeni jövőjét. Olyan utakat kell találni, hogy a legnehezebb időben is tudjunk egy-egy téglát hozzáadni építményeinkhez. Ahhoz, hogy szülőföldünkön jövőt építhessünk, erőre, hitre, összefogásra van szükség – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Borbély László, a térség parlamenti képviselője szerint meghatározó volt, hogy az elmúlt évek fejlesztési irányvonalainak megállapításánál jelen volt a magyarság, és sikerült elérni, hogy a magyar közösségek is pályázni tudjanak. Az Európai Unióra akkor is szükségünk van, amikor ellenzékből politizálunk, amikor a következő fejlesztési ciklust tervezzük, hiszen a legbiztosabb pénzek ezután is az EU-tól jönnek, és Románia mintegy negyven milliárd eurót hívhat le a következő hét évben – érvelt a politikus.
Álom és valóság
Ezzel a címmel tartott előadást Antal Zoltán: a kistérségi ügyvezető azt elemezte, milyen eredményeket tudott elérni a kisváros a 2007–2013-as fejlesztési időszakban. Sokat sikerült tenni, de a mulasztásokból, tévedésekből is tanulni kell – emelte ki a szakember. Nyárádszereda az oktatási infrastruktúrára mintegy kétmillió eurót szerzett, ebből bővül és korszerűsödik a Deák Farkas Általános Iskola, valamint a székelymosoni és a kisszentlőrinci elemi iskola. Csaknem egymillió eurót sikerült szerezni a helyi egészségügyi és szociális otthon bővítésére, korszerűsítésére, tavalyelőtt innovatív területrendezést, zöldövezetépítést végeztek, míg a közművesítésre, környezetvédelmi infrastruktúrára mintegy 10 millió lejt szereztek, de épültek új hidak, utcákat és utakat korszerűsítettek a városban és a közeli erdők felé.
Tóth Sándor polgármester arra próbált válaszolni, miért tartják fontosnak a helyi oktatás fejlesztését, és miért éppen a hamarosan befejeződő Andrásfalvi úti iskolába fektettek be: az oktatási intézményeket kimozdították a főtérről, itt megfiatalodó településrésszel kell számolni, és itt terjeszkedési lehetőségek vannak a település számára, de nem elhanyagolandó tényező volt a helyi igények figyelembe vétele, a lehetőségek kihasználása, a modern iskolaépület és szakoktatási lehetőségek adottsága sem.
Lehet-e modell a Nyárádmente?
Antal Lehel, a megyei Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség igazgatója úgy véli, az eddigi tanulságokat le kell vonni, és továbbra is pályázni kell a meglévő és leendő pénzalapok kihasználása érdekében. Antal Zoltán az elmúlt időszakra visszatekintve megjegyezte: 2010-ig inkább területfejlesztésre koncentráltak az önkormányzatok, de a kialakult közös értékrend, jövőkép és partnerség tükrében azóta a fenntartható fejlődés került előtérbe. Azaz egyre fontosabb a térségben például az innovatív fejleszétéseket bátorító LEADER program és a természeti értékek megóvására és értékesítésére összpontosító Natura 2000 program közötti összhang, középút megtalálása. A néhány évi terepmunka ismeretében Antal azt is kihangsúlyozta: habár nem tagadható a lakosság pesszimista látásmódja, mégis ezen a vidéken vannak értékek, erőforrások, tartalékok. Ezért joggal vethető fel a kérdés, hogy néhány év múlva lehet-e a Nyárádmentét mint vidékfejlesztési modellt emlegetni egy globális világban.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!