
Fotó: Boda L. Gergely
Az úthálózatot akarták kiépíteni a marosvásárhelyi Várban, amikor előkerült egy 16. századi polgárház. A nemesek vagy gazdag kereskedők által lakott ház nem az egyetlen régészeti lelet, amelyet a vár felújítása során találtak. Több 17. századi ház került elő a kis bástya mellett, sőt egy kripta is a vártemplom udvarán, amely valószínűleg a Bethlen családé lehetett.
2014. április 29., 19:542014. április 29., 19:54
2014. április 30., 07:352014. április 30., 07:35
A vár felújítása csaknem három évvel ezelőtt kezdődött el, az uniós alapokból történő munkálatokat azonban folyamatosan egy-egy régészeti lelet lassítja. Legutóbb egy hónapja bukkantak egy 16. századi polgárházra a várfal déli oldalán, a Lakatosok bástyája mellett.
Kétosztatú ház az 1500-as évekből
„Egy viszonylag korainak számító polgárházról van szó, körülbelül az 1500-as évek végére lehet datálni. A Vártemplom mögötti területen több jelentős polgárház állt, a most feltárt is nemesi tulajdonban lehetett, vagy egy gazdag kereskedő tulajdonában. Ez a ház méreteiből látszik, ugyanis akkoriban egy átlagház nagyjából 15-20 négyzetméteren feküdt, ez meg majdnem nyolcvan négyzetméteres alapterületű” – mondja a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Soós Zoltán, miközben megmutatja a legfrissebb feltárás eredményeit. A nemesi házak jellemzően két- vagy háromosztatúak. A most feltárt leletekből kiderül, hogy kétosztatú ház állt a várfal déli részén, amelynek egyik része lehetett a konyharész pincével, ebben egy csomó bedőlt kályhát is találtak, a másik pedig lakószoba, amelyben még mindig látszik, hol a állt a kályhaépítmény, s hol lehetett a latrina. „A kor követelményeihez képest nagyon korszerű háznak számított” – mutat rá a múzeumigazgató. Hozzáteszi: a lelőhely miatt kellett a várbeli úthálózatot elterelni, ugyanis eredetileg pont itt ment volna keresztül. Idén elkészül az épület restaurálási terve, s remélhetőleg ezen keresztül be lehet majd mutatni, mekkora volt egy városi nemesi épület. „Ez a ház az 1740-es osztrák katonai térképen még szerepel, akkor még használatban volt, reméljük az ásatások során előkerül még olyan címeres kályha, ami utalhat a tulajdonosra” – mutatott rá Soós.
Még sosem voltak ilyen alapos feltárások
„Három év alatt rengeteg régészeti objektumot tártunk fel, körülbelül négy lakóházat teljes mértékben, ezenkívül további ötöt-hatot azonosítottunk, de nem volt pénz a feltárásukra. Ilyen alapos feltárások nem voltak még soha a várban, az 1960-as várfelújítások alatt is csak kimondottan a várfal mellett, a vár belterületén egyáltalán nem” – mondja Soós.
Ez idő alatt sikerült azonosítani a régi városháza épületét is a volt sorozóközpontban, amely Székelyföld viszonylatában az egyetlen kőből épült 17. századi városháza volt. A helyreállítások után remélhetőleg sikerül bemutatni, hogyan is működött. Emellett előkerült még egy bronzfeldolgozó műhely, s mellette újabb lakóházak, amelyek 17. századiak lehetnek, és a valamikori kolostorhoz kötődtek.
Kriptát találtak, valószínűleg a Bethlen családét
Tavaly ősszel került elő a kolostorból is jó rész: a vártemplom mellett egy régészeti parkban szándékszik bemutatni ezt majd a Maros Megyei Múzeum. A kolostor kis és nagy pincéjét tárták fel, az egykori padlók egy részét, valamint a kolostorkutat, attól nem messze találtak tavaly ősszel egy kriptát a 16. század elejéről. „A kriptából nem került elő semmilyen leletanyag, csupán emberi csontok szétszórva, valószínűleg kifosztották. A szomszédságából azonban előkerültek egykori gótikus sírkőtöredékek. Találtunk egy olyant is, amelyiken van egy Bethlen címer, így feltehetően a Bethlen család használhatta, mint a kolostor jelentős adományozója” – mutat rá a múzeumigazgató.
A várbeli felújítás részeként egyébként újjáépül a valamikori kolostorfal, azzal a céllal, hogy a református templom körüli terület is biztosítva legyen, és legyen helye a régészeti parknak.
Soós Zoltán szerint az elmúlt három évben megközelítőleg 120-130 ezer eurót költöttek a régészeti feltárásokra. „Azt gondolom, még lenne mit feltárni, de a felújítás befejezése után öt évig nem lehet hozzányúlni a várhoz, átalakítani semmiképp” – fogalmazott a múzeumigazgató.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!