A gyerekek a versenyre való felkészülés során megtanulják, miként lehet elkerülni a vész- és katasztrófa helyzeteket, hogyan kell viselkedniük ilyen esetekben.
2012. május 10., 15:302012. május 10., 15:30
2012. május 10., 17:482012. május 10., 17:48
Pénteken kerül sor a marosvásárhelyi Fuvaros (Milcovului) utcában arra a két versenyre, amelyet a tanfelügyelőség, a vészhelyzeti felügyelőség és a megyei tanács közösen szervezett. Délelőtt 10 órától a Tűzoltók barátai gyakorlati szakkörök a megyei szakasz versenyén mérik össze tudásukat, felkészültségüket és nem utolsó sorban erőnlétüket. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan kerül sor a polgári védelmi jellegű Életemmel védem az életet című versenyre is. Mindkét rendezvényt a Fuvaros utca 1. szám alatti Aurel Perşu Iskolaközpontban tartják.
Amint a Maros Megyei Horea Vészhelyzeti Felügyelőség szóvivője, Liviu Danciu hadnagy elmondta, a versenyek célja, hogy a gyerekek megtanulják, miként lehet elkerülni a vész- és katasztrófa helyzeteket, hogyan kell viselkedniük, ha mégis bekövetkezik, egyszersmind fejleszti a csapatszellemet, kezdeményezőkészséget, fegyelmet és kialakítja bennük a bátorságra való hajlamot.
A Tűzoltók barátai csoportokban gimnáziumi fokozatú osztályok (V. - VIII.) tanulói vesznek részt, az írásbeli megmérettetés után a gyakorlati próbák következnek (akadályverseny, 400 méteres staféta akadálypályán). A polgári védelmi versenyben gimnáziumi és líceumi osztályok tanulói vesznek részt külön kategóriákban. Ők az elméleti-írásbeli megmérettetés után két gyakorlati próba keretében versenyeznek – sebesültszállítás hordággyal 50 méteren és akadályokkal tarkított terepen való áthaladás gázmaszkban.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!