
Fotó: Boda L. Gergely
Életet mentő pánikgombos maroktelefont igényelhetnek a Maros megyei vakok érdekvédelmi egyesületének tagjai – jelentette be szerdán a civil szervezet elnöke, Tiberiu Oroian és Varga Zsigmond, a Samaritanus mentőszolgálat vezetője.
2013. október 16., 16:022013. október 16., 16:02
A vészjelző megnyomása után azonnal megszólal a Samaritanus telefonja, majd a számítógép képernyőjén megjelenik a hívó neve, lakcíme és teljes kórlapja. Ez azért fontos, hogy ha a pánikgombot aktiváló a mentősök érkezéséig elájul, a kiszálló személyzet legyen tisztában az illető addig ismert betegségeivel. A rendszer ugyanakkor képes azonosítani a segélykérő pontos tartózkodási helyét is. Varga Zsigmond elmondta, a pánikgombos telefon megmenthette volna az életét annak a vak házaspárnak, akiket lakásukban, haláluk után mintegy öt nappal talált meg a rendőrség.
A mentősök három hónapon keresztül, harminc személlyel tesztelték a rendszert, s ez alatt az idő alatt két esetben mentettek életet: a marosvásárhelyi Georgeta Vârlan hívására percek alatt megérkezett a mentőszolgálat. Súlyosabb esetekben, amelyekben a magánmentő-szolgálat személyzete valamilyen okból kifolyólag nem tud eleget tenni a segélyhívásnak, a megyei központosított diszpécserszolgálat a rohammentősöket irányítja a helyszínre. Varga Zsigmond, a Samaritanus igazgatója elégedetten nyugtázta, hogy míg egyes megyékben káros hatású vetélkedés folyik az állami és a magán mentősök között, Maros megyében semmiféle panasz nem lehet az eddigi együttműködésre. Portálunknak nyilatkozva Varga elmondta, hogy a vakok szervezetével kötött egyezség alapján az elkövetkezendő időszakban akár kétezer Maros megyei vak, vagy nagyon gyengén látó személy igényelheti a pánikgombos telefont; egy előzetes vizsgálat alapján a kórlapját betáplálják a mentőszolgálat adatbázisába, vészhelyzetben pedig segíthetnek a rászorultnak. Tiberiu Oroian elnök abból a szempontból is rendkívül fontosnak tartotta a különleges telefon használatát, hogy a vakok akár fényes nappal, az utcán is ki vannak téve rablótámadás veszélyének. Ilyen esetekben hívásukra a rendőrség száll ki a helyszínre.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!