Jubilál a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Tudományos Diákköri Konferenciája (TDK). A 20. alkalommal sorra kerülő rendezvény újdonságokkal és némi TDK-történelemmel is szolgál amellett, hogy rekordszámú dolgozatokkal jelentkeztek.
2013. március 19., 14:162013. március 19., 14:16
2013. március 19., 19:012013. március 19., 19:01
A TDK március 21–23. között zajlik hagyományosan a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Összesen 240 dolgozat érkezett a megmérettetésre, ami azt jelenti, hogy hússzal több tudományos munkát mutatnak be idén, mint tavaly. A legnépszerűbbnek a kardiológia mutatkozik, ugyanis ebben a témában 25-en is jelentkeztek, a szervezők szerint azért, mert Marosvásárhelyen van lehetőség ezen a területen fejlődni.
A 240 dolgozat kétharmadát a MOGYE diákjai mutatják be, egyharmadukat pedig magyarországi orvostanhallgatók. Budapestről, Debrecenből, Pécsről és Szegedről is érkeznek diákok a tudományos megmérettetésre.
A rendezvény idei érdekessége, hogy a szervezők három napra kölcsönkaptak Budapestről egy laparoszkópos szimulátort. A laparoszkópos műtétek nagy sebészi gyakorlatot igényelnek. A szükséges jártasságot csak műtétek során szerezhetik meg az orvosok, s a Budapestről kölcsönkapott szerkezet virtuális műtétek elvégzését teszi lehetővé, amelyen három napon át gyakorolhatnak a leendő sebész marosvásárhelyi egyetemisták is.
„A rendezvény nem csak az orvostanhallgatóknak szól, külföldi és magyarországi meghívottaink olyan témákban tartanak előadásokat, amelyekre mindenféle orvosi előképzettség nélkül is be lehet majd ülni. Szó lesz például az alkoholos zsírmájról, az orvosok erdélyi karrierlehetőségeiről vagy éppen a fogyásról” – fogalmazott a TDK főszervezője, Madár István harmadéves orvostanhallgató. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a jubileum tiszteletére egyfajta visszatekintőt terveznek, összegyűjtötték az elmúlt évek plakátjait, fotóit, sőt az elmúlt rendezvények főszervezőit is meghívták egy közös visszaemlékezésre.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!