
Szombaton este a félezer éves marosvásárhelyi Vártemplomban játszotta el az Omega együttes Oratórium című összeállítását. A koncert napján a 71. éves születésnapját ünneplő Kóbor János lézerfényekkel gazdagított előadással ajándékozta meg a marosvásárhelyeieket.
2014. május 17., 23:462014. május 17., 23:46
2014. május 18., 15:122014. május 18., 15:12
Az érkezőket a vártemplomi gyülekezet presbiterei fogadták és tessékelték be a templomba, illetve az utolsó percben „rendbe tett” hátsó templomkertbe, ahol kivetítőn lehetett figyelemmel kísérni az előadást. A templomban a szentábrahámi fiatalok zenéltek és énekeltek, ráhangolva a vendégeket az Erdélyben első alkalommal előadott Oratóriumra. A szentélyben felszerelt színpad előtt, a szószék szomszédságában székeket helyeztek el, itt a testvérvárosi küldöttségek képviselői és a város elöljárói kaptak helyett. A két alpolgármester egymás mellett ült, nem mesze tőlük ült Kelemen Márton, a Megyei Tanács alelnöke hallgatta a koncertet.
A Omega fellépése előtt Antal Csaba Omega-rajongó református lelkész tartott rövid áhítatot, kiemelve: az Oratórium egy imádság, s az Omega az elmúlt harminc évben dalaival sokszor nyújtott kapaszkodót, reménysugarat az erdélyi fiatalok és örök ifjak számára.
Ha bárkinek is kételye támadt volna korábban a helyszínnel kapcsolatban, a koncert eloszlatta azokat: a csendes balladák, a vallásos ihletésű dalok nagyon is helyükön voltak a korábban ferences rendi, ma református templomban. Annál is inkább, mert a zenekar a már korábban is alkalmazott akusztikus gitárok mellett most a templomi orgona „szolgálatait” is igénybe vette, mi több, a marosvásárhelyi filharmónia zenekarának és kórusának közreműködésével csodát művelt. Elemi erővel zúgtak fel a már hallott, vagy újdonságként ható dallamok, amelyek felekezeteken túllépve a hit biztonságos világába röpítették a jelenlévőket, a vallás állandóságának erejével nyűgözték le a közönséget.
Az életműből gondos szigorral összeválogatott dalok érzelmileg hatnak a hallgatóra, a szövegek pedig varázslatos erővel ragadnak magukkal az univerzális hit lét- és léleknemesítő világába. A Boldog angyalok, Megszentelt világ, Szállj le hozzánk angyal, Koncert a mennyben azt az érzést kelti bennünk, hogy kimondottan templomi előadásra íródtak. Kóbor János megköszönte \"a város vezetőinek, Dorin Florea polgármesternek és Maiornak, hogy három hét alatt sikerült tető alá hozni az Omega-koncertet.\" Azt nem tudni, hogy az együttes frontemberének kezébe nyomott papírfecnin szerepelt-e a Peti András alpolgármester neve vagy sem, mert Kóbor János nem arról olvasta a mondandóját, ezért nem is tudta pontosan kimondani a nemrég megválaszott alpolgármester nevét.
A helyhiány miatt a templomudvarra szorultak kivetítőn nézték végig az Oratóriumot. Érdekes megfigyelésre adott alkalmat a kinti világ: míg a templomban tartózkodók öltönyös-nyakkendős többsége többé-kevésbé fegyelmezetten hallgatta a koncertet, a kint rekedtek között megvalósult a társadalmi megbékélés legmagasabb formája: őszhajú, őszszakállú hatvanasok keveredtek huszonegyedik századi zenén szocializálódott tizen-huszonéves aranyifjakkal, akik gyermekeiket nyakukba véve tapadtak a kivetítőre, szinte valamennyien – idősek és fiatalok egyaránt – farmerben, pulcsiban idézték letűnt korok lezser hangulatát a legbékésebb és legszeretetreméltóbb együttérzésben. És együtt szerették, együtt tudták Az éjszakai országútont, a Ballada a fegyverkovács fiáról halhatatlan sorait. Talán annyival voltak „többek” a bent lévőknél, hogy koncert végeztével alig néhányan indultak haza – ők tudták, hogy egy Omega koncert nem érhet véget Gyöngyhajú lány nélkül. És igazuk volt.
A kétórás koncert után, amelyet a templomban ülők felállva tapsoltak meg, Ötvös József vártemplomi lelkész köszönte meg, hogy házigazda lehetett.
Ők voltak
A lézertechnikával felturbózott show a koncert napján 71. születésnapját ünneplő, örökifjú Kóbor János énekes mellett elhozta Vásárhelyre Benkő László billentyűst, Debreczeni Ferenc ütőst, Földi Albert billentyűst, Szekeres Tamás gitárost, Szöllössy Kati basszusgitárost, no meg ott voltak a már említett vásárhelyi közreműködők.
Vasárnap a ligetben a Rapszódia című koncerttel folytatódik az idei vásárhelyi Omega-csoda.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!