
Fotó: Boda L. Gergely
Szórólapozás, fagylalt-árusítás, újságkihordás, termékkóstoltatás – mind tipikus diákmunka, mint ahogy a kerti helyiségekben való felszolgálás is. A diákok, főként az egyetemisták dolgoznának is, ha lenne, mit. Van, aki évről évre itthon próbálkozik idénymunkát keresni, más rögtön külföldön keresi a boldogulást. Nem csoda: Maros megyében tavaly hivatalosan 56 diákot alkalmaztak, pedig csupán egyetemistából több mint tízezer van.
2014. június 25., 18:442014. június 25., 18:44
2014. június 25., 20:232014. június 25., 20:23
Marosvásárhelyen a munkaügyi igazgatóságon még várják azoknak a munkáltatóknak a jelentkezését, akik a nyári időszakra diákokat vagy egyetemistákat alkalmaznának. Egyelőre csak érdeklődők voltak, konkrét szerződést még senki nem kötött a fiatalokkal, annak ellenére, hogy az állam havonta 250 lejt biztosítana a cégeknek minden egyetemista, diák után.
Támogatást kapna a cég
A munkaügyi igazgatóság vezetője, Reghina Fărcaş elmondta, hogy tavaly megyeszinten 56 egyetemistát és diákot alkalmaztak. A statisztikai hivatal adatai szerint viszont Maros megyében mintegy tízezer egyetemista van és több mint kétszer annyian járnak gimnáziumba vagy szakközépiskolába.
Legtöbben kereskedelemben, turizmusban, textiliparban dolgoztak, néhányan autójavító műhelyekben és építkezésben bizonyítottak. Az elmúlt évben a marosvásárhelyiek mellett egy-egy szovátai, marosludasi és segesvári cég jelentette be, hogy diákot alkalmaz. „Az érdekelt cégek évente hatvan napig kaphatnak állami támogatást, amennyiben diákokat vagy egyetemistákat alkalmaznak. Ehhez szükséges, hogy bizonyítani tudják: a fiatalok valóban még diákok, hivatalos szerződéssel alkalmazták őket, s a cég képviselőinek egy nyilatkozatot is be kell nyújtaniuk arról, hogy az elmúlt egy évben nem alkalmaztak már egyetemistákat, diákokat” – mondta az igazgatónő.
A marosvásárhelyi cégek általában felszolgálónak vagy terméknépszerűsítésre keresnek diákokat, egyetemistákat – meséli K. Réka, aki tavaly nyáron hivatalosan dolgozott egy vendéglátóipari cégnél. Idén is már több helyre beadta az önéletrajzát, keresve az alkalmas munkát. „A vendéglátóipari cégnél négy órával voltam alkalmazva, és megérte ott dolgozni akkor is, ha kötött volt a program, így nyaralásról szó sem lehetett. A különböző termékek értékesítésével keveset lehet keresni, csak hétvégén kell dolgozni, de jobb megoldás híján ezt is el szoktam vállalni” – mondta az egyetemista.
„Legmenőbb diákmunka” a felszolgálás
Szász Tünde Csilla kommunikáció szakot végez a Sapientián, és jó pár nyarat átdolgozott már. „Dolgoztam autómosóban. Először autókat mostam, aztán recepciós voltam. Dolgoztam külföldön is, Ausztriában egy konyhán, valamint felszolgálóként is. Nyáron a legmenőbb diákmeló a felszolgáló. Ugye ilyenkor nyitnak a teraszok, mindenhova szükséges a plusz ember. Ez főként a lányokra érvényes. Itt, Marosvásárhelyen többnyire felszolgálóként dolgoztam, minimálbérért. Ennél egy pincér – ha jó helyen van és ügyes – sokkal többet kereshet a borravalóval” – mondja Szász Tünde Csilla. Hozzáteszi: érdemes azonban körültekintően választani munkát, ugyanis ő múlt évben járta meg, hogy a munkáltatója nem járt el tisztességesen vele szemben. „Tavaly nyáron alkalmaztak egy panzióban felszolgálóként. Két és fél hónapot dolgoztam, amiből csak egyet fizettek ki. Kihasználták azt, hogy diák vagyok, és úgymond nem szakmabeli. Minden nap hívtak be dolgozni, azaz próba napozni, és ez így ment jó pár héten keresztül. És a diák ugye, ha kell a pénz, megy. És reménykedik a legjobbakban” – meséli a pórul járt diáklány, aki idén már nem tipikus diákmelót szeretne, hanem már a szakmában keres állást, előbb gyakornokként, s hátha lesz belőle rendes állás is.
Külföldön négyszer-ötször többet
Ugyancsak egyetemista Szörcsey László, aki idén először keresi a diákmunkát, igaz, nem itthon, hanem rögtön külföldön próbálkozik. „Eddig nyaranként édesapámnak segítettem a mezőgazdaságban, most azonban elhatároztam, hogy munkát vállalok a nyárra. Mivel itthon nem fizetik meg rendesen az idénymunkát, rögtön külföldben gondolkodtam” – mondja a másodéves egyetemista, aki Angliát választotta úti célnak. Az Egyesült Királyságban ugyanis folyamatosan hirdetik a szezonmunkát, legtöbb esetben pincérkedni, hotelben takarítani lehet, de segédszakácsot is keresnek. Az utóbbi csábítja leginkább Szörcsey Lászlót, aki elvégzett egy szakácstanfolyamot, így reméli, hogy segédszakácsként helyezkedhet el valahol. „A tapasztalatszerzés, az új kihívás, meg az anyagi lehetőség vonz külföldre, anyagilag ugyanis körülbelül négy-ötszörösét lehet keresni annak, amit itthon. Az a cél, hogy 800-1000 euróm havonta megmaradjon” – mondja a fiatalember, aki a Tjobs.ro online álláskeresőn nézi a lehetőségeket. Amint a platform sajtófelelőse, Csatlós Orsolya elmondta, ők külön diákmunka közvetítésével nem foglalkoznak, de oldalukon számos országba kínálnak szezonmunkát, amelyek közt előszeretettel válogatnak a vakációzó diákok is.
A „legmenőbb diákmunkát”, vagyis a felszolgáló állásokat biztosító kerti helyiségeknél érdeklődtünk, hogy alkalmaznak-e idén diákmunkásokat a nyári szezonra. Mindenütt azt a választ kaptuk, hogy bár volt eset, amikor diákot alkalmaztak, idén nem. Legtöbben olyan személyt keresnek a nyári szezonra, akit később alkalmazni is tudnak, mások a betanítás nehézségei miatt mondtak le a diákokról, vagy épp a gyenge nyári szezon miatt nem alkalmaznak plusz felszolgálót a teraszra is.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!