
Fotó: Haáz Vince
Néhány napig kétszázzal megnőtt a vajdaszentiványi reformátusok száma, ugyanis Maros megye több településéről ide költöztek a fiatalok: imádkozni, Istent dicsérni, ismerkedni, szórakozni. A néptáncáról és kacskaringós utcáiról ismert Lúc-patak menti településen immár harmadik alkalommal szervezték meg az Emberhalász Napokat.
2014. július 14., 11:072014. július 14., 11:07
2014. július 14., 11:082014. július 14., 11:08
Letértek az aszfaltútról jobbra, és máris megtaláljátok a református templomot, amelynek udvarán van a sátortábor, és környékén tartják a különböző foglalkozásokat – hangzik az útbaigazítás, amit a marosvásárhelyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) által szervezett táborba már beköltözöttektől kapunk. Csakhogy amint várható volt, s a Vajdaszentiványra csak szökőévenként látogatók gyakran megjárják, hiábavaló az előzetes útbaigazítás, sűrűn kell kérdezősködni a helybéliektől is, hogy valóban célba érhessünk.
Színes program minden napra
A délelőtti kötelező program keretében a legtöbb fiatal a templomban ifjúsági dalokat énekelt, Les Zoltán ifjúsági lelkész gitárkíséretével. Voltak, akik az ebédhez szükséges krumplit tisztították, vagy a frissen hozott húst aprították. A szervezők kis kávézót is felállítottak, itt beszélgetünk Béres Levente programfelelőssel, akitől megtudjuk: nyolcadik alkalommal szervezték meg a tábort, harmadszor Vajdaszentiványon. Még nem tudni, jövőre hol tartják, hiszen időnként szükség van az áthelyezésre, a sablonosság elkerüléséért. „13-24 év közötti fiatalok vesznek részt, fele visszatérő, fele pedig újoncként jött el a négynapos rendezvényre. Célunk, amit a tábor elnevezésében is összefoglaltunk, hogy a fiatalok jobban megismerjék Istent, és meghallják az ő hívását: »Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!« ( Mt 4,18-20). Ugyanakkor a programokat úgy állítottuk össze, hogy a Maros megye különböző gyülekezeteiből érkező fiatalok megismerjék egymást, barátságok kötődjenek, s mindenki feltöltődve távozhasson. Adott a keret, a fehér lap, amit ők kell hogy kiszínezzenek, saját belátásuk szerint.”
A való világban értékek is vannak
Idén a Való világ valóságshow nevét kölcsönözték a szervezők, és a Kezdjetek el élni dal apropóján olyan előadókat hívtak meg, akik arról beszéltek, miért fontos, hogy a fiatalok kezdjenek el nevetni (Márton Előd), kezdjenek el szeretni (Kádár Annamária) és kezdjenek el élni (Müller Loránd). „Arra szerettük volna felhívni a televízió és a Facebook bűvkörében élő fiatalok figyelmét, hogy a való világban nemcsak trágár beszéd, aljasság van, hanem igazi értékek, barátságok, példaképek, s minden körülmények között ott van Isten útbaigazító igéje. A barátságok, a beszélgetések fontosságára próbáltuk meg felhívni a figyelmüket, s emellett a Kontraszt kiállítást is elhoztuk, hogy kisfilmek segítségével rámutassunk arra: milyen romboló hatása van a családi erőszaknak, az alkohol- és drogfogyasztásnak, az abortusznak, a hűtlenségnek”.
Közelebb egymáshoz, közelebb Istenhez
A 15 éves nyárádszentbenedeki Móréh Hilda első alkalommal jött el az emberhalász táborba, és nagyon jól érezte magát. „Közelebb kerültünk Istenhez, mert imádkoztunk, sokat énekeltünk. De közelebb kerültünk egymáshoz is, új ismerőseim, barátaim lettek, jól szórakoztunk. Nekem legjobban a harácsolás tetszett, amikor különböző ritka tárgyakat kellett összegyűjteni, például találtunk egy követ és ráírtuk, hogy vese, hogy kipipálhassuk a vesekő begyűjtését. Örvendek, hogy eljöttem.”
Nám Levente második alkalommal vett részt a táborban, s idén is jól érezte magát, annak ellenére, hogy a harácsolás során nem sikerült elkapniuk a fekete macskát. A 15 éves nyárádszentbenedeki Komán Rebekának a csoportbeszélgetések is nagyon tetszettek, mint elmondta, sok mindent meg tudott beszélni a csoportvezetőkkel, olyan témákat is, amelyeket otthon a szüleivel nem mer. „Sokat beszélgettünk, úgy érzem, megkönnyebbültem, ki tudtam beszélni magam. Hasznos volt szerintem a Kontraszt kiállítás is, nagyon megrázott az abortuszról készült kisfilm. A komoly programokon kívül sokat szórakoztunk, nevettünk. Jól éreztük magunkat”.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!