
Még csak kilenc éves, de már szakképzetten lop.
2012. június 18., 16:352012. június 18., 16:35
2012. június 18., 16:422012. június 18., 16:42
Pénteken késő este, pár perccel éjfél előtt egy mezőméhesi lakos azzal riasztotta a marosludasi rendőrség bűnügyi osztályát, hogy ismeretlen fiatalok kifosztották a szomszédját. A ludasi rendőrök a maguk rendjén a mezőtóháti vidéki rendőrségi körzetet mozgósították, akik azonnal a helyszínre siettek. Ott kiderült, hogy a károsult lakásába három helybeli gyerek – egy 15, egy 12 és egy 9 éves –, a házigazda ismerősei este tíz órakor látogatták meg a sértettet, türelmesen megvárták, amíg a gazda elalszik, majd előbb kutakodni kezdtek, gyűjtögették a kezük ügyébe eső tárgyakat. Elvittek egy öngyújtót, elemlápát, egy gyűrűt, egy szemüveget, két karórát és 15 lej készpénzt, ennyi volt ugyanis a házban. A kár összértéke eléri a száz lejt. A rendőrök, miután azonosították a lopás elkövetőit, az ellopott tárgyakat is megtalálták náluk.
A három kiskorú ellen szabadlábon folytatnak vizsgálatot minősített lopás alapos gyanújával – tájékoztattak a Maros Megyei Rendőr-felügyelőségről.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!