Nem a centenáriumra, jótékonysági koncertre érkezik a Budapest Bár

Nem a Kultúrpalota százéves centenáriumára érkezik Marosvásárhelyre a Budapest Bár zenekara, mint ahogy azt az RMDSZ megyei önkormányzati frakcióvezetője, Kelemen Márton bejelentette.

Szucher Ervin

2013. szeptember 19., 16:482013. szeptember 19., 16:48

Az együttes menedzsere, Chikán Eszter leszögezte, hogy őket sem a szövetség, sem a megyei önkormányzat vezetői nem keresték meg. Pontosabban felhívták, de csak azok után, miután egy sajtótájékoztató keretében már kész tényként tálalták a Budapest Bár vásárhelyi koncertjét. A magyarországi zenészek valóban eljönnek Erdélybe, de a 15. évét ünneplő Studium Alapítvány meghívására lépnek fel egy jótékonysági koncert keretében. A karitatív esemény haszonélvezője a város két színmagyar iskolája, a Bolyai Farkas és a Református Kollégium.

Az RMDSZ azt szerette volna, ha a szinte magyar programok nélkül meghirdetett Cultura ne uneşte A kultúra összefog nevet viselő centenárium rendezvénysorozatainak egyoldalúságát egy pár magyar jellegű eseménnyel tudná helyrebillenteni. Kelemen Márton viszont anélkül konferálta be a 2007-ben alakult pesti zenekar jelenlétét, hogy tudná, hogy az október 9-én valóban Marosvásárhelyen fog koncertezni, de a Studium Alapítvánnyal, még a nyár derekán megkötött szerződés értelmében. „Mi jóval az RMDSZ megyei tanácsi frakciója előtt léptünk, amikor kigondoltuk és nyélbe ütöttük ezt a jótékonysági koncertet. A felajánlott támogatásokból didaktikai eszközök vásárlásában a Bolyait és a Református Kollégiumot szeretnénk támogatni” – mondta el a Studiumot vezető Vass Levente.

Kelemen bevallotta: nem számított az átfedésre, annál is inkább, mivel a híres filmslágereket, kuplékat, táncdalokat feldolgozó Budapest Bár menedzsere neki nem említett semmit. A frakcióvezető úgy véli, a megyei önkormányzatnak és az RMDSZ-nek feltétlenül át kell gondolnia a szervezést, mert értelmetlen ugyanabban a városban két egymáshoz közel eső dátumra ugyanazt a zenészcsapatot elhívni.

A közelmúltban a budapesti Országházában Magyar Termék Nagydíjjal jutalmazott alapítvány további 700 ezer forint értékű taneszközökkel kíván hozzájárulni a két iskola elemi osztályainak a felszereléséhez. A támogatást megköszönő intézményvezetők, Bálint István illetve Benedek Zsolt hangsúlyozták: a minőségi oktatáshoz korszerű, minőségi eszközökre van szükség. Ezek beszerzésére sajnos sem az önkormányzatnak, sem a tanfelügyelőségnek, sem az iskolának nincs pénze. Az eddigi korszerűsítéseket is a szülői bizottság és az iskola mellett működő alapítványok fedezték.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés