Negyven kilogrammnyi segély

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Igazi zarándokhellyé vált hétfőtől Marosvásárhelyen a Bodoni utca 68. szám alatti élelmiszerraktár, ahol péntekig lehet átvenni az uniós segélyeket. Míg előző években kerékpáron és kis szekerekkel vitték haza az alapélelmiszereket, idén mindenki kénytelen volt gépkocsival érkezni, taxit hívni, hiszen mintegy negyven kilogrammnyi segélyt kellett hazaszállíttatni.

Simon Virág

2013. november 18., 17:292013. november 18., 17:29

2013. november 18., 17:442013. november 18., 17:44

A 2009. évi 600-as számú kormányhatározat értelmében uniós élelmiszersegélyben részesülnek a 400 lej alatti nyugdíjjal rendelkezők, a munkanélküliek, a súlyosan és halmozottan sérültek, a szociális segélyben részesülők – Marosvásárhelyen idén mintegy 7600 személy.

A mézről semmit nem tudnak

A raktárban nagy zsákokba csomagolva állnak az alapélelmiszerek, hiszen a városháza pár alkalmazottja már múlt héten nekifogott a csomagok összeállításának. Összesen nyolc személy fogadja az érkezőket, akiket előzőleg levélben értesített a hivatal, hogy milyen iratokkal és pontosan mikor kell megjelenjenek a raktárban.

Major Márta, a városháza szakosztályának vezetője portálunknak elmondta: az első órákban nem volt nagyobb felfordulás, hiszen a legtöbben a megjelölt időben érkeztek, és pár perc alatt átvehették az uniós élelmiszercsomagokat. „Sajnálatos módon a minőségileg nem megfelelő, ezért visszavont méz pótlásáról egyelőre semmi hírünk nincs. Lehetséges, hogy utólag megkapjuk, és ki tudjuk osztani, bár a tavaly elmaradt lisztet és olajat sem kaptuk meg. A raktárban ezen a héten fogadjuk az érintetteket. Akik nem tudják a levélben megjelölt időben átvenni a segélyt, azok telefonon kell majd érdeklődjenek arról, hogy mikor tehetik ezt meg. Az előző évekhez hasonlóan most is van pótlistánk, hiszen vannak olyanok, akik az eredeti jegyzék elkészítése után lettek jogosultak, így ők később, de megkapják az élelmiszereket” – mondta az osztályvezető.

Tilos eladni, de...

Közben folyamatosan érkeznek a jogosultak, legtöbben percek alatt végeznek, s már az épület előtt, a teli zsákkal várják a taxikat. Néha egy-egy hangoskodó is megjelenik, kalapos Gábor próbálja emelt hanggal ellensúlyozni az otthon felejtett iratait. „Mindig vannak személyek, úgynevezett szolgálatos kötekedők, akik elégedetlenkednek, panaszkodnak. Ismerjük már őket, így nem lepődünk meg, de hátráltatják munkánkat” – mondja mosolyogva Major Márta.

A segélyként kiosztott termékeket tilos értékesíteni, de nyílt titok, hogy a Hidegvölgy környékén ezekben a napokban jó áron lehet alapélelmiszereket vásárolni. Néhányan a taxisnak is olajjal, liszttel, konzervvel vagy cukorral fizetnek.

Elégedettek a minőséggel

Az általunk megkérdezett nyugdíjas asszony azt mondta: tavaly is kapott alapélelmiszereket, és elégedett volt a  minőségükkel. „Nagy segítség ez nekem és a családomnak. Minden hónapban adhatnának” – mondta félig viccesen. Egy nyugdíjas férfi felemlegette, hogy a tavalyi csomagból hiányzott az olaj és a liszt, és valószínű, hogy idén nem fogják megkapni a beígért mézet. Ugyanakkor elégedett volt a kézhez kapott termékekkel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés