
Fotó: Boda L. Gergely
Előreláthatóan jövő évben fognak neki Marosvásárhelyen a volt Baross Gábor (Horea) utcában annak a hétszintes parkolóháznak, amely megoldást jelentene a város központjában lévő parkolóhely-hiányra.
2013. október 17., 18:242013. október 17., 18:24
2013. október 17., 19:002013. október 17., 19:00
A legutóbbi helyi képviselő-testületi gyűlésen elhangzott: jobban oda kell figyelni arra, hogy pontosan hová tervezik az ötemeletes, a Kultúrpalotánál is nagyobb épületet, ugyanis lehetséges, hogy a munkálatok során károsodik az idén százéves épület. Hangsúlyozták, hogy még az építkezés elkezdése előtt fel kell szabadítani a garázsok és egy használaton kívüli kazánház által elfoglalt területet. Ez utóbbinak vasbeton szerkezete van, gyakorlatilag a Kultúrpalotához van illesztve, így megtörténhet, hogy a vasbeton bontása során keletkező vibrációk károsítják az épületet.
Peti András alpolgármester megkeresésünkre elmondta: az önkormányzati képviselők tavaly februárban a soros testületi ülésen fogadták el azt a határozatot, amely leszögezi, hogy a városháza versenytárgyalást ír ki az emeletes parkolóház megépítőjének kiválasztására. „Az ülésen felszólalt többek között Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, aki aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a nagyméretű épület elkészítése során károsodhat Marosvásárhely szimbolikus épülete, a Kultúrpalota. Akkor az önkormányzati képviselők többsége elfogadta a versenytárgyalás kiírását, szabad utat adva a tervnek. Személy szerint én szembementem az RMDSZ-frakció véleményével, és nemmel szavaztam” – mondta az alpolgármester. Arra a kérdésünkre, mi lesz, ha a bontás vagy az építkezés során kár keletkezik a Kultúrpalotában, Peti azt válaszolta, hogy a törvény értelmében felelősségre lehet vonni mind a tervezőt, mind az építtetőt, sőt, a tervnek zöld utat adó önkormányzati képviselőket is.
A hétszintes emeletes parkolót a marosvásárhelyi Energoplus cég építi meg, s a városházával kötött szerződés értelmében negyven évig haszonbérben működtetheti, majd át kell azt adnia a városnak. A cégnek a parkolóház beüzemeltetésétől kezdődően évente legalább 47 880 eurót kell fizetnie a városházának. A lebontásra ítélt garázsok tulajdonosainak az építkezés idejére parkolóbérletet kell biztosítania a cégnek, majd az épület beüzemelése után öt évig díjmentes állomásozó helyet. Az emeletes parkolóház „áldozata” lesz két magánház is.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!