Négy százalékkal nőnek az adók és illetékek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A csütörtöki marosvásárhelyi önkormányzati ülés legfontosabb napirendi pontja a 2014-es évi  adók és illetékek megszavazása volt.

Simon Virág

2013. november 28., 19:142013. november 28., 19:14

2013. november 28., 20:172013. november 28., 20:17

 

Mint arról már beszámoltunk, a városháza javasolta, hogy az inflációnak megfelelő mértékben, vagyis négy százalékkal emeljék az adókat és illetékeket. De emellett azt is javasolta, hogy számos új illetéket is vezessenek be, illetve a fent említett négy százalékkal jóval nagyobb mértékben emeljék a víkentelepi és az állatkerti belépők árát. Míg jelenleg a Víkendtelepen egy felnőtt öt lejért, egy gyermek két lejért fürödhet, szórakozhat, a polgármesteri hivatal illetékes szakosztálya azt kérte, hogy a felnőttek esetében 11 lejre, míg a gyermekek esetében 5 lejre emeljék a jegy árát.
A  szavazást megelőzően többen felszólaltak, ismertetve álláspontjukat. Törzsök Sándor azt javasolta, hogy fogadják el az általános négy százalékos adó- és illetékemelést, de utasítsák el az új illetékekre vonatkozó határozatokat, illetve a decemberi ülésen tárgyaljanak újra a víkendi és állatkerti belépőkről. Végül ezt a javaslatot a többség  megszavazta. A költségvetési bizottságban felmerült annak a lehetősége is, hogy a marosvásárhelyiek a két szabadidőközpontba továbbra is a jelenlegi árakon léphessenek be, és csak a más településről, megyéből érkezők fizessenek többet. Erről azonban a decemberi önkormányzati ülésen fognak tárgyalni, illetve dönteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés