
Fotó: Veres Nándor
Bebizonyítottuk, hogy sokan vagyunk, és ha kell, akár utcára is vonulunk a jogainkért – fogalmazott a csütörtöki sajtótájékoztatóján a Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt.
2013. október 31., 14:362013. október 31., 14:36
2013. október 31., 15:072013. október 31., 15:07
„A törvényeket be kell tartani, erre hívtuk fel a figyelmet október 27-én. Nem akarjuk, hogy rólunk mások döntsenek, ezért vonult utcára több mint százezer székelymagyar. Romániának be kell tartania azokat az uniós előírásokat, amelyeket ratifikált. Nem lehet kettős mércét alkalmazni, nem lehet az, hogy létezzen az uniónak »napos oldala«, és kevésbé az. A romániai kisebbségek autonómiájára 1918-tól van ígéret és 1968-ig létezett is, amíg Ceauşescu meg nem szüntette. Október 27. után megváltozott az élet Romániában. A nagy menetelés nem a pártokról szólt, hanem eszméről, ügyről, és ha úgy tetszik, egy törvénytervezet mellett, Székelyföld zászlaja alatt” – mondta Biró Zsolt MPP-elnök (a képünkön). A sajtótájékoztatón jelen volt a párt nemrég megválasztott Maros megyei elnöke, Kiss István is.
„Október elején vettem át a tisztséget. Több mint egy évig az MPP Maros megyében csendben volt, a nagy menetelés megszervezése volt az első tevékenység, amelyet koordináltam. Az SZNT-vel közösen 29 autóbuszt indítottunk a megyéből. Mandátumom két évre szól, ez alatt a helyi szervezeteket kell újraszervezni, de ha hat hónapon belül nem látok változást, akkor távozom. Aktív, dolgozó MPP-tisztségviselőkre van szükség, nem olyanokra, akik megválasztásuk után nem csinálnak semmit. Harminchárom szervezettel vágtunk neki a tavalyi választásoknak, és ott vannak gondok, ahol nem hozták a várt eredményt” – ismertette Kiss István.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!