Ülésezett hétfőn a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa, ettől várták a magyar tagozat képviselői az előrelépést a gyógyszerészképzés ügyében. Az ülés azonban csak informális jellegű volt.
2015. február 16., 18:292015. február 16., 18:29
Semmilyen előrelépés nem történt a magyar tagozatos gyógyszerészképzés ügyében, erősítette meg a magyar tagozat vezetője, Szabó Béla professzor a szenátusi ülés után. „A szenátus elnöke a gyűlésen elmondta: két lehetőség van a magyar gyógyszerészképzés számára. Vagy a közös akkreditáció, vagy a külön, de ideiglenes akkreditáció. A három éve begyepesedett helyzetben vagyunk jelenleg is. Úgy tűnhet, a magyar gyógyszerészképzés nem jogutódja az 1948-ban Marosvásárhelyen létrehozottnak, ami csúsztatás” – mondotta a magyar tagozatvezető.
A külön akkreditációt nem engedi meg az egyetem, az ideiglenest a magyar tagozat vezetői nem fogadják el, mert visszás helyzetet teremtene. Az ideiglenes azt jelentené, hogy az államvizsgát román nyelven kellene letenniük a diákoknak, mert a tagozat nem szervezhet ilyent. Az akkreditációhoz ugyanazt a dossziét kéri a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) mindkét tagozat számára, csupán a fedőlap különbözik. Ilyet már letettek tavaly májusban. „Akkor most joggal kérdezi a magyar tagozat vezetősége: ha ugyanaz a dosszié, akkor a román tagozat miért kaphatta meg a végleges akkreditációt, a magyar meg miért csak az ideiglenest? A tanárokkal való lefedettség – ha ugyanazt a mércét alkalmazza az ARACIS – megfelelő. A román tagozat megkapta az akkreditációt állítólag száz helyre, a magyart is megilletné hatvanöt” – vázolta Szabó.
További terveikről a professzor elmondta: tavaly szeptembertől több beadványt intéztek az ügyben különböző fórumokhoz, a rektori hivatalhoz, a minisztériumhoz, az RMDSZ-hez is többek között. A minisztérium egyetlen beadványukra sem válaszolt. Most úgy döntöttek, hogy a sajtóban tesznek közzé egy, az ARACIS-hoz címzett nyílt levelet, amelyben követelik, hogy foglaljon állást az ügyben.
„Azért vettünk részt a szenátusi ülésen, mert reméltük, hogy a magyar tagozat kérdésének megtárgyalására is sor kerül. Ezzel szemben annyi történt, hogy informáltak” – mondotta Nagy Előd, a gyógyszerészeti biokémia docense. Az ideiglenes működési engedély visszalépés lenne, mert épp lejáratban van az ötéves akkreditáció, ez legalább nyolcéves csúszást jelentene, egészítette ki a mondottakat. A nyílt levél után várják az ARACIS lépését. Egyelőre a várakozás álláspontján maradnak, mondta a docens, mert ez a lefagyott állapot nem tarthat a végtelenségig. Nagy úgy véli, ha kiesne az idei felvételi a szándékos csúsztatások miatt, az nagy baj lenne, de még akkor sincs veszve minden. Elmondta még azt is, hogy az oktatók szempontjából sincs különösebb gond, jelenleg tizenhatan vannak a magyar tagozaton, érkezik még három személy, s ez a létszám már közelít az ideális huszonöthöz.
Az érintettek reményüknek adtak hangot, hogy ha majd napvilágot lát a nyílt levél, lépésre kényszerül az ARACIS, de a minisztérium is a helyzet rendezése, normalizálása tekintetében.
Térfigyelő kamera is rögzítette egy teherautó és személygépkocsi ütközését Marosvásárhely egyik legforgalmasabb útkereszteződésében.
Legyen újra szerves része a városnak a Maros-folyó mottóval hirdetett nemzetközi ötletpályázatot a marosvásárhelyi városvezetés azzal a céllal, hogy összekössék a vizes élőhelyeket a meglévő parkokkal. A négymillió eurós díj részben helyben marad.
Irodaház gyulladt ki Marosvásárhelyen, kedden koradélután, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség Marosvásárhelyen, ahol egy gyermek karja szorult be egy parkban található pad fémrácsai közé. Az esethez a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltókat riasztották.
Robbanást követő tűzhöz riasztották a tűzoltókat Marosvásárhely lakóövezeten kívüli részére, kedden hajnalban.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Többen is megsérültek egy súlyos közúti balesetben a Maros megyei Alsóbölkény község területén hétfőn délután. Egy teherautó és egy személyautó ütközött.
Telefontartozékokat, ruhákat, valamint jelentős mennyiségű alkoholt és cigarettát koboztak el a hatóságok hétfőn Maros megyében, miután 18 helyszínen tartottak házkutatást – közölte a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Pénteken távozott otthonából egy 57 éves nyárádszeredai nő (Hesfelean Magdolna Marta), akit azóta sem találnak; a hatóságok az emberek segítségét kérik a megtalálásában – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Eltűnt személyeket keresnek, lavinák és földrengések után kutatnak túlélők után, a legnehezebb terepen is segítik az életmentők munkáját. a mentőkutyák. Ma van a mentőkutyák világnapja.
szóljon hozzá!