Mit tegyünk és mit ne sürgősség esetén?

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az elsősegélynyújtásról, egészségvédelemről és betegségmegelőzésről tartottak felvilágosítást a marosvásárhelyi Szentcsalád-templomban szerda este. Az előadás kötetlensége lehetőséget adott a közönségnek, hogy kérdéseket tegyen fel, az elhangzottakat pedig gyakorlati bemutató követte.

Becze Dalma

2013. június 13., 14:382013. június 13., 14:38

2013. június 13., 15:062013. június 13., 15:06

A rendezvényt Szénégető István lelkipásztor vezette be, aki elmondta, hogy a Szentcsalád-templom udvarán épülő gyülekezeti központnak két fő funkciója lesz. Az egyik a hagyományőrzés, a másik pedig az egészségvédelem, amelyet előadásokkal és különböző sporttevékenységekkel fognak elősegíteni. Ennek a kezdeményezésnek a gyakorlatba ültetése kezdődött el ezzel az előadással, amelyet Engi Attila ápoló, a marosvásárhelyi rohammentő-szolgálat munkatársa tartott.

Az előadó 17 éves korában már önkéntesként dolgozott, egyszerű feladatokat látott el, mint például a betegek szállítása a kórház épületén belül. Egyszer, sürgősségi esetben, újra kellett élesztenie egy személyt, akinek ezáltal megmentette az életét. Ekkor döntötte el, hogy az ápolói szakmát választja.

Elmondta, hogy hasonló esetben a legelső lépés a mentőszolgálat riasztása a 112-es telefonszámon. Továbbiakban mihamarabbi sokk alkalmazása szükséges. Az előírások szerint a nagyáruházakban, benzinkutaknál vagy hivatalos intézmények épületeiben léteznie kell elektrosokkolónak, amelynek használata előnyösebb, mint a kézzel előidézett sokk. A gépezet két tapaszát az áldozat mellkasára kell illeszteni, a további utasításokat a képernyőn lehet olvasni az adott ország nyelvén. A sokk alkalmazása után a kezelésnek kórházi környezetben kell folytatódnia.

A továbbiakban arról esett szó, hogy mit ne tegyünk sürgősségi esetekben, mert csak ronthatunk a sérült állapotán. Égés esetén például mellőzzünk bármilyen népi gyógymódot, a sebet tegyük víz alá. Kerüljük a forró vagy a nagyon hideg víz használatát, ugyanis az a fontos, hogy a bőr a test hőmérsékletére hűljön. Ehhez 5–10 percig kell víz alatt hagyni a sebet. Nagyobb égési felület esetében használhatunk enyhe fertőtlenítőt (például rivanolt), de amennyiben lehet, ennek alkalmazását bízzuk az orvosokra.

Balesetkor, vagy ha valaki rosszul lesz az utcán, az emberek hajlamosak körülvenni az áldozatot, rosszabb esetben ők maguk is pánikba esnek. Ilyenkor fontos megőrizni a nyugalmunkat, és egy bizonyos távolságot tartani a sérülttől. Ha többen segédkeznek, minden mozdulatot parancsra végezzünk, az utasítson, aki a sérült fejénél van. A legtöbb esetben jó, ha megemeljük a beteg lábát, ezzel elősegítjük a vérkeringést. Törés esetén azonban ne mozdítsuk el a sérültet, csak ha a helyzete az életét veszélyezteti. Ilyen esetben a teljes testet mozgassuk, kerüljük a végtagok megragadásával történő vonszolást.

A beteget minden beavatkozás előtt értesíteni kell, különben megijedhet és súlyosbodhat az állapota. Figyeljünk minden jelzésére, mert ha nem tud beszélni a sérülés miatt, így próbál majd kommunikálni. Ilyen esetek bárkivel és bárhol történhetnek, a fenti információk mindenki számára hasznosak lehetnek.

A felvilágosítás mellett számos egyéb kérdésre is válaszolt az előadó, a közönség pedig bátran érdeklődött, és külön díjazta a gyakorlati bemutatót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés