Minden út Istenhez vezet

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A Marosvásárhelyen is látogatható Vagyok, aki vagyok című kiállítás nem szándékszik megválaszolni az életünk különböző szakaszában visszatérő Ki vagyok én kérdést, hanem azt akarja, hogy az önismerettel kapcsolatos témákat körbejárva keressük a válaszokat, tisztázzuk honnan jövünk, hol állunk, és merre tartunk. A Debreceni Egyetemi Lelkészség által összeállított kiállítás, amely kedden nyílt a Jókai/Eminescu utca 22. szám alatt, május 2.-ig látogatható.

Simon Virág

2014. április 15., 21:202014. április 15., 21:20

2014. április 15., 21:382014. április 15., 21:38

A megnyitón Les Zoltán marosvásárhelyi egyetemi lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta: örvend, hogy elhozhatták a megyeszékhelyre is az önismereti kiállítást, és reméli, sokan meglátogatják azt. A Vagyok, aki vagyok kiállítás egyik  szellemi szerzője, Püski Dániel debreceni egyetemi lelkész beszédében azt hangsúlyozta, hogy valamikor a reformátusság a nyitottságot is jelentette, de valahogy ezt útközben elfelejtettük. A tárlat ennek a nyitottságnak a fontosságára akarja felhívni a figyelmünket, arra, hogy merjük az új módszereket, lehetőségeket használni, annak érdekében, hogy az embereket Istenhez vonzhassuk. Jakab István a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esprese az ige alapján válaszolt a Vagyok, aki vagyok kérdésre: miszerint az Ő alkotásai vagyunk, teremtetve a jó cselekedetekre. Kiemelte, hogy a Heidelbergi Káté első kérdése is választ ad erre a kérdésre: „nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak a tulajdona vagyok”. Bevallotta, kíváncsian várja, hogy körbejárja a kiállításon feldolgozott témákat.

A megnyitó után Püski Dánielt (fotó) faggattuk a népszerű kiállításról.

– Honnan származik a kiállítás ötlete, címe?

– Sok interaktív kiállítást láttam Európa-szerte és Debrecenben, az egyházkerület által szervezett több kiállítás megszervezésében segédkeztem. Ez az első nagyobb lélegzetű saját projektünk. Azt látom, Magyarországon mindenképp, hogy a mai egyetemisták nem annyira fogékonyak az irodalmi, politikai, képzőművészeti témák iránt, sokkal inkább az önismerettel foglalkoznak, és ezen keresztül be lehet hozni bármit az érdeklődési körükbe. A debreceni egyetemisták nagy érdeklődéssel hallgatták azt az istentisztelet-sorozatot, amely az Isten-képről, Isten-ismeretről, énképről és ezeknek kapcsolatáról szólt. Így született az önismereti kiállítás létrehozásának az ötlete. Képeket, témákat válogattunk össze, szövegeket írtunk, tallóztunk. Ma a fiatalok nagy többsége a Facebookon fejezi ki önmagát, pillanatnyi hangulatát, fontosabb mondanivalóját ott teszi közzé, így nagyon sok Facebook-bejegyzéshez hasonló részletet használtunk.  A cím pedig: keresztyének számára nyilvánvaló, hogy Isten a vagyok, aki vagyok, a nem keresztyének figyelmét is felkelti ez a cím és üzen valamit. Az sem véletlen, hogy minden séta a kápolnában ér véget, hiszen szerintünk minden út Istenhez vezet.

– Milyenek voltak az eddigi visszajelzések?

– Fontos kiemelnem, hogy a kiállításnak nem célja a kérdések megválaszolása, azt szeretnénk, hogy  a látottak, olvasottak elgondolkoztassák a jelenlévőket, továbbgondolása sarkallják. Azt szeretnénk, hogy a látogató, ne tudjon nyugodtan kimenni a kiállításról. Nagyváradon, Szegeden, Kolozsváron, Debrecenben volt látogatható ez a kiállítás, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Volt, aki kötelességből jött, és miután végigjárt pár ösvényt, azt mondta: „Huh, van még számomra is meglepetése”. Azt tapasztaltuk, hogy bár a kiállítás egyetemistáknak készült, a felnőttek is érdeklődéssel járták végig, és elégedetten nyilatkoztak róla. Idén több helyre elvisszük még, és lehetséges, hogy jövőre német nyelvre lefordítva Németországot fogja bejárni.

Az Énkép, gyökerek, többszörös identitás, határok, nemi szerepek, csoportidentitás, fejlődés, digitális identitás, tökéletesség témákat körbejáró kiállítás május 2-áig, hétköznapokon 10-18 óra között látogatható (kivétel húsvét másod- és harmadnapja, illetve május elseje). A belépés ingyenes, a látogatóktól csupán egy ujjlenyomatot kérnek, emlékbe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés