
Fotó: Boda L. Gergely
Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László három mandátumban reménykedik, és nem tartja kizártnak, hogy az RMDSZ a mérleg nyelve legyen az EP-ben a néppártiak és a szocialisták között, Peti András marosvásárhelyi alpolgármester pedig „a nagy európai családra” voksolt.
2014. május 25., 13:452014. május 25., 13:45
2014. május 25., 16:192014. május 25., 16:19
Borbély László szerint nem elképzelhetetlen, hogy éppen az a két-három romániai magyar politikus lesz a mérleg nyelve az Európai Parlamentben az Európai Néppárt és a szocialisták között, hiszen nagyon kiegyensúlyozott a verseny. „Erős európai parlamenti képviseletre szavaztam, hiszen csak így tudjuk ott is hallatni szavunkat, csak így tudjuk esetleg befolyásolni a döntéseket” – fogalmazott az RMDSZ politikai alelnöke, aki Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Gimnáziumban adta le voksát, és arra számít, hogy a 6,4% feletti eredménnyel három RMDSZ-es képviselő jut be az EP-be. Emlékeztetett, hogy mostani voksoláson a következő öt év európai politikája múlik.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, Peti András alpolgármester „a nagy európai családra” szavazott. A Romulus Guga Gimnáziumban (volt 18-as iskola) berendezett 48-as számú szavazókörzetben arra adta voksát, hogy a leendő brüsszeli képviselők népszerűsítsék és hasznosítsák az ország termékeit, szolgáltatásait és természeti kincseit, értékeit. „A nagy európai családban hiszek, ahol egyelőre a kistestvér szerep jut nekünk, és mint ilyen, azt szeretném, hogy ugyanolyan jogaink és kötelezettségeink legyenek, mint a nagytestvérnek, a mozgásszabadság terén, és remélem, minél hamarabb befogadnak a schengeni övezetbe, a munkapiac korlátozása nélkül. Egyelőre nincs tömeg a szavazóhelyiségekben. Az előrejelzések szerint rekordméretű érdektelenség, távolmaradás várható, nem számítok túl magas részvételre, de szeretném, hogy átlépjük a bejutási küszöböt, és legalább három képviselőt juttassunk az Európai Parlamentbe” – mondta az alpolgármester újságíróknak.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!