
Fotó: Boda L. Gergely
Tisztességtelen konkurenciával, a törvények áthágásával, a beteg jogainak semmibevételével, illetve hazudozással vádolja egymást a marosvásárhelyi Samaritanus magán mentőszolgálat tulajdonosa és az állami mentőállomás vezetője.
2014. július 24., 19:422014. július 24., 19:42
Varga Zsigmond (képünkön) és Mircea Ivanici konfliktusa Raed Arafat egészségügyi államtitkárig jutott el, aki megpróbálta szakmai mederbe terelni a vitát.
A Samaritanust működtető Varga Zsigmond azt vetette az állami mentősök szemére, hogy fittyet hányva a törvényre, nem hajlandók aláírni az együttműködési szerződést, így egyetlen beteget sem engednek át a magánkézben lévő szolgáltatónak, mely a biztosítópénztárral kötött szerződés értelmében szintén ingyen látná el a rászorultakat.
„A beteg hiába hívja a 112-es sürgősségi számot, a mentőállomás akkor sem irányítja át a hívást hozzánk, ha történetesen nincs autója és szakembere, akit azonnal kiküldjön a segélyt kérő személyhez. Az igazgató a szemembe mondta: Maros megyében soha nem fogják átadni a sürgősségi eseteket nekünk. Pedig csupán Marosvásárhelynek 143 ezer lakója van, nekik meg alig nyolc orvosuk” – panaszkodott Varga.
A Samaritanus tulajdonosa hozzátette: az ügy tisztázása érdekében az egészségügyi minisztérium segítségét kérte. Mint mondta, cégének a magyar, osztrák, német, francia, olasz és lengyel biztosítópénztárral is szerződése van, a külföldiekkel pedig kiválóan működik a kapcsolat.
„Miután Vásárhelyre látogattak és leellenőriztek, aláírták a szerződést. A hét végén egy Nagyszebenben rosszul lett lengyel beteghez hívtak, elláttuk és hazatelepítettük. Érdekes, a külhoniakkal együtt lehet működni, Romániában viszont nem hagynak dolgozni, a szolgálatot teljesítő orvosainknak jóformán nincs munkájuk, és eközben sok esetben a segélyt kérő betegek hosszú ideig várják az állami mentőt” – fakadt ki portálunknak Varga Zsigmond.
A felsorolt gondok miatt a Samaritanus alkalmazottai minden hónapban több tíz kilogramm, lejárt szavatosságú gyógyszert kénytelenek megsemmisíteni. Varga tudomása szerint a megyei sürgősségi osztályra szállított betegek csaknem 92 százaléka otthon is ellátható lenne.
„Szó se volt arról, hogy ne kössük meg az egyezséget! Mi még kedden délelőtt aláírtuk a protokollumot, Varga Zsigmond meg délután feljelentett” – reagált aSzékelyhonnak Mircea Ivanici, a Székely Vértanúk utcai mentőállomás vezetője. Ugyanakkor hozzátette: valószínűleg az nem tetszett Vargának, hogy nem az általa megfogalmazott szerződést fogadták el, hanem azt, amit a törvény is előír.
Az állami intézmény illetékese szerint nem igaz, hogy mindössze nyolc orvossal dolgoznának. Mint mondta, összesen 19-en vannak, ami éppen elegendő egy akkora térségnek, mint Maros megye. Így az is valótlan állítás, miszerint a sürgősségi ellátást igénylő betegekhez csak késve tudnak kiszállni. Ivanici szerint a Samaritanus tulajdonosa összevissza hazudik, amikor különböző alaptalan vádakkal illeti őket.
„Meg kell nézni, hogy ez az ember hány volt orvosával pereskedik. Vagy meg kell kérdezni más magán mentőszolgálatokat, hogy tényleg ki akartuk szorítani őket a piacról, vagy csak kitaláció az egész?!” – vágott vissza Ivanici doktor.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!