Megtartják a Medve-tó születésnapját

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Május 27-én töltötte 139. születésnapját a Medve-tó, de a ballagási, pünkösdi időszak miatt, illetve a jobb idő reményében két héttel később szervezik meg Szovátán a Medve-tó napokat.

Szász Cs. Emese

2014. június 06., 11:142014. június 06., 11:14

2014. június 06., 11:502014. június 06., 11:50

Június 13. és 15. között tartják Szovátán a Medve-tó napokat, vagyis a fürdőváros híres tavának születésnapját. Azért tudják megülni ezt, mert a tó különlegessége, hogy kialakulásának kezdetét napra pontosan ismerjük, ugyanis 1875. május 27-én volt az a felhőszakadás, amelynek következtében a tó helyén található kaszáló beszakadt, és az így kialakult vízelnyelő elzáródása indította el a tó keletkezésének folyamatát. A kaszáló beszakadását előidéző sómozgások már 1860-ban elkezdődtek, de a Medve-tó a maihoz hasonló formáját hat év alatt, azaz 1875 és 1881 között nyerte el. Több év kellett, mivel a tómedence beszakadása is több részben történt, és a beömlő patakok sem töltötték fel azonnal a mélyedést.

A jobb idő reményében

A heliotermikus tó születésnapja így május 27-én van, a fürdővárosban azonban két héttel eltolták az ünnepséget, hogy a ballagási és pünkösdi időszak is járjon le, valamint jobb időben is reménykednek – tudtuk meg a Kiss Zsófia turisztikai referenstől, a Medve-tó Napok szervezőjétől. A tizennegyedik alkalommal megszervezett háromnapos program idén is a helyi futballpályán zajlik, és a rendezvénysorozat forgatókönyve is az elmúlt évekhez hasonlóan alakul.

Péntek az ifjúságé

A pénteki nap például kifejezetten a gyerekeké és diákoké: éppen ezért olyan programok lesznek, mint a licis gulyás és ovis abrak, amikor gulyást főznek a kicsiknek és maguknak az iskolások. Kozsik József is interaktív zenés, verses előadással örvendezteti meg a kicsiket, valamint olyan játékok várnak rájuk, mint a lengőteke, rajzolás, célba dobás, éneklés, zsákba futás, kötélhúzás, hulla hopp, vagy épp labdavezetés fakanállal akadálypályán. Délután elkezdődnek a diáknapok programjai, a tanulók csapatokba verődve különböző vetélkedőkön próbálnak bizonyítani, de például táncmaraton is vár rájuk. Este helyi együttesek koncerteznek, valamint a magyarországi Gesarol rockegyüttes.

Szombaton a sporté a főszerep

A szombati nap hagyományosan a Huszárok ébresztőjével kezdődik reggel 7 órakor, s már 9 órakor cross motoroktól lesz hangos a fürdőváros, ugyanis a polgármesteri hivatal mellett ügyességi cross motor verseny lesz. A nap további részéből sem hiányoznak a sportprogramok: a gyerekek kézilabdában, fociban és futóversenyen bizonyíthatják rátermettségüket, a nagyobbaknak is lesz kézilabda bajnokság, de lábteniszben és streetballban is megmérkőzhetnek. Lesz a nap folyamán még autóügyességi verseny, taekwondo bemutató, erős emberek vetélkedője. Különleges meghívottja a rendezvénysorozatnak a Szovátáról elszármazott Faluvégi András, aki profi táncbemutatókat tart. Ugyancsak a szombat esti program elmaradhatatlan része a Romafest, amely énekre és táncra buzdítja a lakosokat.

Szombat estére hívták a legnevesebb fellépőket is: előbb az Open Stage – Székelyland nevetteti a Medve-tó Napok résztvevőit, majd a Bere Gratis koncertezik 21 órától, a magyarországi Zanzibár pedig 22.30-tól lép színpadra.

Vasárnapi folklórműsor

Vasárnap hagyományosan a folklór kapja a főszerepet. Délelőtt azonban még futballbajnokság, sakkverseny és taekwondo zajlik, közben Madaras Johhny szórakoztatja zenés programmal a gyerekeket. 15 órától elkezdődik a Vándorcsizma folklór találkozó, amelyen gyermek- és felnőtt néptánccsoportok lépnek fel. 19 órától a Fölszállott a páva tehetségkutató díjazottjának, a Bekecs Néptáncegyüttes műsorát lehet megtekinteni, míg 20 órától a mezőhavasi meghívottaké a színpad.
Míg eddig minden évben tűzijátékkal zárult a rendezvénysorozat, idén újdonságként lampioneregetés a záróprogram.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés