
Fotó: Boda L. Gergely
Az elmúlt majdnem tíz évben a Marosvásárhelyre érkező turisták többsége találkozott Ujváry Jenővel, aki május 15-én „letette a lantot”, azaz nyugdíjba vonult. Addig a Kultúrpalota sarkán található Turisztikai Információs Központban látta el tanácsokkal az érdeklődőket.
2014. május 21., 15:552014. május 21., 15:55
2014. május 21., 20:552014. május 21., 20:55
Ujváry Jenő (eredetileg Eugénia nevű nagymamája után Eugén) 1949. július 15-én született, a jelenleg érvényben levő jogszabályok értelmében pedig nyugdíjba vonulhat két hónappal azelőtt, hogy betölti 65. életévét, ez az ő esetében 2014. május 15. volt. Ujváry Jenő élete nem volt gyalog-galopp, mondhatnánk, nem vezetett egyenesen az iskolapadból a Maros megyei turizmus felvirágoztatásáig.
1967-ben érettségizett a Bolyaiban, majd felvételizett a fogorvosi karra, de nem vették fel, így került a Marosvásárhelyi Rádióhoz technikusnak. 1968 februárjában elvitték katonának, ahonnan ’69 júniusában szerelt le, és újra megpróbálta az orvosit, ismét sikertelenül, és nem vették fel a kolozsvári Babeș-Bolyai pszichológia szakára sem. „Kezdett gyanús lenni a dolog, és kiderült, hogy valószínűleg fekete listán lehetett a család” – mondta, ezért végül automatizálást végzett technikumban, majd megnősült és gyereke született, de a házasság nem tartott sokáig. „1980-ban újranősültem, és törvényesen Kanadába emigráltunk. Montrealban telepedtünk le, itt éltem 15 évet. Elvégeztem a Dawson College automatizálás szakát, valamint két évet a McGill University mérnöki szakán, amelyet abba kellett hagynom. 2003-ban kaptam egy jó állást a szakmában Norvégiában. Útban Skandináviába egy hónapig Magyarországon voltam a családomnál, s haza is kellett jönnöm intézni dolgokat. Végül úgy alakult, hogy itthon ragadtam, s nem jutottam el Norvégiába” – meséli Ujváry Jenő.
Az új korszak kezdete
A Maros megyei önkormányzat egykori elnökének, Lokodi Edit Emőkének a támogatásával 2005. június elsején, a szintén külföldi tartózkodás után hazatérő Nagy Katalinnal, valamint a polgármesteri hivatalt képviselő Demeter Attilával megnyitották a Turisztikai Információs Központot. „2005-ben 31 országból érkeztek hozzánk látogatók, tavaly már 42 ország polgárait fogadtuk. 2013-ban 5535-en keresték fel az irodánkat. Bekerültünk az összes nemzetközi turisztikai katalógusba: a National Geographicba, az angol nyelven 2 évenként 8 millió példányban megjelenő Lonely Planetbe, és a német nyelvű Know Howba. Ők írták, hogy a mi irodánk a Romániában legjobban felszerelt, Maros megyéről vannak a legjobb reklámanyagok az országban. Nem véletlen, hiszen 11 nyelvre fordítottuk le a szórólapunkat, elérhető román, magyar, angol, francia, spanyol, német, héber, svéd, finn, olasz és japán nyelven is. Ezeket sok nemzetközi turisztikai vásárra is kiküldtük, kínálatunkat ismertettük Párizsban, Londonban, Madridban seregszemlén” – magyarázta az immár nyugdíjas turisztikai szakfelügyelő.
A vonzerő
Hozzátette, mindezen nagyot lendített, hogy a marosvásárhelyi repülőtér nemzetközi lett, és hogy sikerült megszerezniük a Transilvania nevet. „Tíz év alatt óriási lett a jelentősége. Sok turista azért jön ide, mert ez az általuk ismert Transylvania és mert az ő zsebüknek nagyon olcsó, a kínálat pedig jó. Ha a tavalyi 5535 egyéni turistával számolunk, és átlagban 100 eurót költöttek el itt, az már több mint fél millió euró, és ez csak mintegy 10 százaléka turistáknak, a többiek szervezett csoportokban érkeznek” – fejtette ki a szakember, aki szerint Erdélynek egyre jobban ki kell használnia nemcsak a Drakula-legendát, hanem a kastélyok és a szász örökség adta lehetőségeket.
Ujváry Jenő szerint jó minőségű szállodákra és megbízhatóság szolgáltatásokra lenne szükség, amelyek hosszútávon biztosíthatnák családok megélhetését, nem gyors meggazdagodással. Maros megye vonzereje a só jelenléte, hiszen gyakorlatilag itt volt az első „highway” Parajd és Róma között, a népszerűsítésben pedig sokat köszönhetünk az angol királyi családnak. „Ösztönözni kell, hogy a polgármesterek jussanak ki külföldre, hogy lássák, mit jelent ott a turizmus” – javasolta Ujváry Jenő, aki 47 év munka után május 15-én „letette a lantot”. „Örvendek, hogy nyomot tudtam hagyni magam után a turizmusban. Megérte” – mondta.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!