
A marosvásárhelyi diákok jeleskednek leginkább a Sic Card, vagyis a Székelyföldi Diákigazolvány igénylésében, az eddigi 600 kérvényezőből ugyanis több mint 250-en a marosszéki megyeközpontban tanulnak. Az igazolvány tulajdonosai 72 cég kedvezményeit vehetik igénybe – egyelőre.
2013. március 11., 14:492013. március 11., 14:49
2013. március 11., 15:172013. március 11., 15:17
A hivatalos nevén Sic Card – Székelyföldi Diákigazolvány olyan vonalkóddal ellátott kártya, amellyel annak tulajdonosa diákstátusát tudja igazolni, ugyanakkor az igazolvány felmutatásával kedvezményekben részesülhet az azt elfogadó helyeken. Az igazolványt 7 éves kortól 35 éves korig lehet igénybe venni, amennyiben a kérvényező érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkezik egy, a történelmi Székelyföld területén működő tanintézetben.
A Sic Cardot hivatalosan decembertől lehet igényelni, az azóta eltelt idő alatt a kérvényezők száma már meghaladta a 600-at. Az igénylések legnagyobb arányban Marosvásárhelyről érkeztek, majd Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és Székelyudvarhely következik, de a kezdeményezők szerint már minden székelyföldi városból kértek diákigazolványt.
A diákigazolványt kiadó Centrum Studiorum Egyesület elnöke, Zsigmond József a Székelyhon.ronak elmondta, míg összességében a középiskolások kérvényezik leginkább az igazolványt, Marosvásárhelyen az egyetemisták jeleskednek. „Már több mint 250 igénylésünk volt Marosvásárhelyről, leginkább a Művészeti Egyetem, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Sapientia hallgatói érdeklődnek, míg a Petru Maior Tudományegyetem hallgatói lemaradtak” – jegyzi meg Zsigmond József, hozzátéve, hogy a kártya igénylése nem etnikumfüggő.
„Egyelőre a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, valamint a RITTE Egyesület székhelyén lehet információkat kérni az igazolványról, és ott segítenek is a kérvényezésben a diákoknak. Ha meghaladja az ötezret a kérvényezők száma, akkor Marosvásárhelyen is berendezünk egy irodát, gépeket viszünk, s helyben készítjük el majd a Sic Cardot” – magyarázta Zsigmond József.
Tizennégy éven aluliak számára is
A 14 éven aluli diákok számára a szülő vagy gyám igényelheti az igazolványt, szülői vagy gyám által megírt beleegyezés szükségeltetik a kártya átvételéhez. A 14–17 év közötti és felnőtt korú diákoknak csak a hivatalosan megjelölt papírokat kell beszerezniük, felhatalmazás nem szükséges. A kártya ingyenes, a megrendelés dátumától függetlenül minden évben szeptember 15-ig érvényes. A kártya Kovászna, Hargita és Maros megye területén használható.
Marosvásárhelyen egyelőre 72 cég biztosít 5-20 százalékos kedvezményeket a kártya birtokosainak, találunk ezek közt kávézót, virágüzletet, cukrászdát, de bútorüzletet is. A Centrum Studiorum Egyesület elnöke szerint a kedvezményeket nyújtó cégek listája folyamatosan bővül, és áprilisra remélhetőleg a polgármesteri hivatal, valamint a megyei tanács alá tartozó intézményekkel is sikerül megegyezni. „Egyezkedünk az intézményekkel, de a székelyföldi kártya elfogadtatása Marosvásárhelyen nehezebb, mint más székelyföldi városokban” – jegyezte meg Zsigmond.
A kedvezményekről bővebben a www.diakigazolvany.ro oldalon lehet olvasni, ahol igényelni is lehet a Sic Cardot.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!