Több mint 250 millió lejbe, azaz mintegy 60 millió euróba kerülhet Marosvásárhely elkerülő útja, legalábbis ennyire becsüli az Országos Útügyi Vállalat, amely szerződést kötne Marosvásárhely, Bákó és Giurgiu települések körgyűrűinek megépítésére.
2013. május 02., 15:252013. május 02., 15:25
2013. május 02., 17:352013. május 02., 17:35
A projektek összértéke becslések szerint 1,1 milliárd és 1,19 milliárd lej (275 millió euró) közötti, az áfát is beleértve. A számítások alapján a Maros megyei székhely 11,6 kilométer hosszú, Ákosfalvát Nagyernyével összekötő elkerülő útjának megépítése 252 millió lejbe kerülne (áfa nélkül), nyolc nagyobb és huszonegy kisebb hidat is terveztek. Az árajánlatokat, illetve a versenytárgyaláson való részvételi kérelmeket június 17-ig fogadják. Ehhez képest Bákó terelőútja kétszer ilyen drága lenne, a 30,7 kilométeres szakaszt 591,2 millió lejért (áfa nélkül) építhetnék meg. Az Országos Útügyi Vállalat azt tervezi, hogy a munkálatokat nyílt versenytárgyalás során ítéli oda a legalacsonyabb árajánlatot tevő cégnek, és a Szektoriális Operatív Program szállításügyi tengelyén keresztül európai pénzalapokból, valamint az országos költségvetésből finanszírozzák.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!