Marosszentgyörgyön is lehet már strandolni

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A medencék friss vízzel vannak töltve, a fű élénkzöld és frissen vágott, már csak az időjárás kell kedvező legyen, hogy benépesüljön a marosszentgyörgyi sós fürdő. Hivatalosan már május elsején megnyitották, de hétfőn kora délután csupán ketten-hárman napoztak, és eddig csak a legvakmerőbbek próbálták ki az édes- és sós vizű medencéket.

Simon Virág

2014. május 19., 18:592014. május 19., 18:59

2014. május 19., 19:092014. május 19., 19:09

A közkedvelt strandot normális körülmények között tíz-tizenöt perc alatt meg lehet közelíteni a megyeszékhelyről, most azonban figyelembe kell venni, hogy Marosszentgyörgyön még mindig útjavításokat végeznek, emiatt forgalomkorlátozások és gyakran forgalmi dugók vannak.

Felmelegedésre várva

Az Apollo strand képviselője, Adela Şipos a Székelyhonnak elmondta: hagyományosan, május elsején nyitottak, s bár akkor a kinti hőmérséklet csupán 20 Celsius-fok volt, mégis páran kipróbálták  jéghideg vizű medencéket. „Eddig kedvezőtlen volt az időjárás, de reméljük, hogy a napokban kellőképpen felmelegszik az idő és a medencék vize is. Amennyiben a nappali hőmérséklet pár napig 25 Celsius-fok felé emelkedik, máris lubickolásra alkalmassá válik a sós és az édes víz is. Idén újdonságként bevezettük a nyári bérletet, amely június 1. és szeptember 15. között használható fel, és tíz, illetve húsz belépőt tartalmaz” – mondta az illetékes.

A strand bejáratánál egyelőre csak a májusban érvényes jegyek vannak feltüntetve: hétköznaponként a felnőttbelépő 15 lej, 7–14 éves gyermekeknek 5 lej, 65 évnél idősebb nyugdíjasoknak 10 lej. Hétvégén 5 lejjel drágább minden jegy. Gyógyiszapot is lehet vásárolni (elvitelre is), három deciliter három lejbe kerül.

Kinek ajánlott

A sós vizéről és ásványi iszapjáról híres marosszentgyörgyi gyógyfürdőt már 1880-ban ismerték, ugyanis már abban az évben elkészült az első sós vizű medence, amit a felszíni forrásból tápláltak. 1912. május 2-án fúrták le az első szondát 864 méter mélyre. Földgázt kerestek, helyette sós víz tört a felszínre. Azóta még két szondát fúrtak, egyiket 799, a másikat 951 méter mélyre. A magas ásványianyag-koncentráció, valamint az ásványi összetétele (jód, kalcium, magnézium, kálium, nitrogén) biztosítja a víznek a gyógyító erejét. Itt található Erdélyben a leginkább jódtartalmú víz. A szakemberek azt ajánlják, hogy évente kétszer 10-12 napos kezelésen vegyenek részt azok, akiknek reumás jellegű, vagy sérülés miatt bekövetkezett váz- és izomrendszeri-, illetve idegrendszeri vagy urogenitális panaszaik vannak, ugyanakkor gyerekeknek is ajánlott gerincferdülés, középfülgyulladás, arcüreggyulladás, orrpolip, hörghurut, mandulagyulladás esetén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
2026. április 07., kedd

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak

Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak
2026. április 07., kedd

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
Hirdetés