Maros megyei gazdák a Szatymazi Falunapokon

A magyarországi Szatymaz községben a hét végén sorra kerülő falunapokon vesznek részt megyénkbeli gazdák az RMGE-Maros szervezésében.

Bakó Zoltán

2012. július 12., 16:412012. július 12., 16:41

2012. július 12., 16:572012. július 12., 16:57

 

A homokhátsági település barackosairól híres, de a fűszerpaprika termesztése is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ismertebbé váljon – néhány kilométerre van tőle Szeged, amely a híres szegedi paprika „otthona”.

Mint minden évben, idén is szakmai fórumot rendeznek a falunapokon. Ezúttal a nemzeti vidékstratégia és a helyi gazdaságok fejlesztése a téma. A magyarországi szakemberek mellett előadást tart a fórumon Csomós Attila, az RMGE-Maros elnöke is, aki az erdélyi gazdák nehézségeiről, a kiútkeresésről, valamint a szövetkezési mozgalom eddigi tapasztalatairól számol be a vendéglátóknak.

A kétnapos rendezvény keretében bor és fűszerpaprika mustrára is sor kerül. Az erdélyi gazdaszervezet is elviszi a maga, illetve tagjai termékeit. Amint Csomós Attila elmondotta, Balavásár, Dicsőszentmárton és Mezőkölpény borászai tíz bormintával vesznek részt a versengésben. De a bíráló bizottságnak is lesz erdélyi tagja, a dicsőszentmártoni Seprődi József küküllőmenti borász, hivatásos borkóstoló személyében. Mi több, az erdélyi gazdák a fűszerpaprika terén is bizonyítani kívánnak. Három település – Lukafalva, Nyárádmagyarós és Nagyadorján – paprikatermesztői mennek el Szatymazra, hogy bemutassák az általuk termesztett és gyártott paprikaőrleményt. Nem könnyű a Szeged környéki paprikásokkal felvenni a versenyt, de a Maros megyeiek nem félnek a kudarctól. Már csak azért sem, mert a szegedi kutatóállomás szakemberei segítették őket is az indulásnál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
2026. április 07., kedd

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak

Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak
2026. április 07., kedd

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
Hirdetés