Soós Zoltán lehet az új Maros megyei prefektus

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Egyelőre marad tisztségében Maros megye prefektusa, Corneliu Grosu, aki korábban azt tervezte, hogy április elsejétől, amikor betölti 65. életévét, nyugdíjba vonul. Az RMDSZ kormányra lépésének egyik feltétele az volt, hogy Maros megyében ők nevezhessenek kormánybiztost, a poszt egyik várományosa Soós Zoltán múzeumigazgató.

Gáspár Botond

Szász Cs. Emese

2014. március 17., 19:142014. március 17., 19:14

2014. március 17., 20:512014. március 17., 20:51

„Büszke vagyok arra, hogy román és magyar közéleti személyiségek, politikusok is úgy értékelték, hogy az általam képviselt egyensúly helyes, a főként március 10. után felmerült ügyek esetében. Hangsúlyozom, hogy nem vagyok párttag, és a prefektusi tisztségbe sem egy párt által jutottam, hanem Victor Ponta kért fel, és az én személyes döntésem volt, hogy elfoglalom a kormánybiztosi széket, amikor lemondtam szenátori mandátumomról. Azt hiszem, mindez elég érv a prefektusi mandátumom meghosszabbításához, de tisztában vagyok azzal, hogy előbb-utóbb ennek úgyis vége lesz. A hosszabbításról nem egyeztettem a miniszterelnökkel” – mondta el megkeresésünkre a 2012-es kormányváltáskor kinevezett Corneliu Grosu, a román kormány Maros megyei képviselője, korábbi UNPR-szenátor. Hozzátette, április elsején tölti be 65. életévét, és ő maga határozott korábban arról, hogy eddig végezné közéleti, közigazgatási feladatait. „Az én döntésem volt, hogy ekkor nyugdíjba vonulok, mert úgy vélem, egy ember életében a 65. év fordulópont, addig tud hatékonyan ilyen feladatokat ellátni. Egyébként a nyugdíjazási dossziém készen van, mert két és fél hónapja teljesültek a feltételek, de egyelőre kértem felfüggesztését. Ha például holnap születne kormányhatározat a távozásomról, akkor eleget tennék ennek” – fogalmazott.

Corneliu Grosu a hétvégi, március 15-ei eseményekről elmondta, rendben zajlottak, az ünnepi hangulatnak megfelelően, a három nap alatt a megye 87 rendezvényén több mint 8000-en vettek részt.

Máshol már volt csere

A Maros megyei prefektus mandátumáról Victor Ponta napokkal ezelőtt azt nyilatkozta az egyik országos televízióban: annak ellenére, hogy Corneliu Grosu betöltötte a nyugdíjkorhatárt, meghosszabbította a kinevezését. „A prefektus már rég teljesítette a nyugdíjazáshoz szükséges feltételeket, és én kértem, hogy maradjon továbbra is, pont azért, mert tudtam, hogy a magyarországi választási kampány időszakában sok provokáció lesz. Nem tevődik fel a leváltásának a kérdése, sőt, a nyugdíjkorhatár felett is meghosszabbítottam a mandátumát. Majd én döntöm el, hogy mikor váltom le” – idézte Victor Pontát az Agerpres hírügynökség. Múlt csütörtökön menesztették a Brassó, a Neamţ, az Argeş, a Brăila, a Prahova és az Olt megyei kormánybiztost. Brassó megyében Römer-Ambrus Sándor Mihály váltotta Mihai Mohaci-ot, aki alprefektus lesz, Ana Elisabeta Fleşeriu távozása után.

„Időben”

Portálunknak az RMDSZ Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor korábban azt nyilatkozta, hogy április elsejétől neveznének prefektust, ennek kilétére pedig „időben” fény derül. Híresztelések szerint eddig több személy neve felmerült, de állítólag mindannyian ódzkodnak elfogadni a felkérést, mivel a következő időszakban ismét napirendre kerül a Bánffy-család leszármazottai által Palotailva, Ratosnya és Gödemesterháza térségében visszaigényelt több mint 25 ezer hektárnyi erdő ügye. Ezt eddig prefektusként Ciprian Dobre, Felicia Pop, Marius Paşcan és Corneliu Grosu is megakadályozta, amit sikernek, a román állam vagyonának védelmében könyveltek el – ezért várható, hogy a leendő prefektust fogják kikiáltani bűnbaknak helyi és országos szinten a „nemzeti, az ország vagyonának” átjátszásáért, elherdálásáért.

Esélyes Soós Zoltán

Úgy tudjuk, a prefektusi tisztségre Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója esélyes. Megkeresésünkre Soós elmondta, ő az egyik lehetséges jelölt, de nem az egyetlen. „Ez még nem egy lezárt kérdés, a végső döntést az RMDSZ ügyvezetése hozza meg” – mondta Soós Zoltán. Hozzátette: kinevezésének egyik akadálya, hogy csak az lehet kormánybiztos, aki közalkalmazott, és ehhez neki le kell tenni egy közalkalmazotti vizsgát.

Felvetésünkre a múzeumigazgató elismerte, a visszaszolgáltatandó Bánffy-erdők nagyon komoly feladat elé állítják a leendő kormánybiztost, hiszen a Székely Mikó Kollégium esete is jól mutatja, hogy nincs garancia arra, hogy később ez nem fogja hátrányosan érinteni. „A Mikó-ügyben is perbe fogták a visszaszolgáltatókat, pedig ott gond nélküli volt a restitúció. Ráadásul itt akár szociális, gazdasági ellenállásba is ütközhet a visszaszolgáltatás, így sokkal bonyolultabb lehet az ügy. Nyilván egy magyar prefektusnak nem ez lenne talán a fő feladata, hanem a Maros megyéről kialakult negatív képet kéne javítani az ország közvéleménye előtt, hogy igenis itt egy alapvetően békés és jó együttélés van a nemzetek között. Országos szinten a legszínesebb megye, a lakosság fele román, és a másik fele magyar és roma etnikumú” – jegyezte meg Soós Zoltán.

A PSD-nek is lenne jelöltje

Egyes, Bukarestből származó hírek szerint Victor Ponta március 10. után döntött úgy, hogy mégsem az RMDSZ nevezhet Maros megyében prefektust, PSD-berkekből származó információ szerint pedig a Maros megyei szociáldemokraták a megyei állat-egészségügyi igazgatóságot vezető Vasile Opreát látnák szívesen a tisztségben. A PSD Maros megyei szervezetének elnöke, Vasile Gliga szászrégeni üzletember és parlamenti képviselő korábban azt nyilatkozta, „továbbra is harcol az ellen”, hogy az RMDSZ jelölhesse a Maros megyei kormánybiztost.

Megkeresésünkre az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László leszögezte: a kormányra lépéskor megkötött egyezség létezik, ekkor eldöntötték, melyik megyékben nevezhet kormánybiztost az RMDSZ, és ebben a kérdésben semmiféle változás nincs. „Tudtunk arról, hogy Corneliu Grosu április elején menne nyugdíjba, és én úgy tudom, hogy április 6-ig hosszabbították meg a mandátumát. Maros megye prefektusi tisztsége is része az egyezségnek, ehhez tartjuk magunkat” – mondta Borbély.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Hirdetés
2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés