Madárrajjal ütközött a Wizz Air gépe Marosvásárhelynél

Szerdán Marosvásárhely közelében a levegőben madárrajba ütközött a Wizz Air légitársaság egy A 320-as típusú repülőgépe, tudósított egy fővárosi hírügynökség. A menetrend szerinti gép az olaszországi Bergamóból érkezett, és a vidrátszegi Transilvania repülőtéren kellett leszállnia. Amit meg is tett, ha nem is a legtermészetesebb körülmények között.

Bakó Zoltán

2013. szeptember 12., 17:382013. szeptember 12., 17:38

2013. szeptember 12., 17:452013. szeptember 12., 17:45

 

A madarakkal való ütközés nyomán a gép egyik hajtóműve meghibásodott és leállt, ám a pilóták lélekjelenléte és szakmaisága eredményeként sikerült biztonságban a földre tenniük a gépet a reptér kifutópályáján. A gépen több mint harminc utas tartózkodott, akiknek nem esett bántódásuk.

Ugyanennek a gépnek este 7 órakor tovább kellett volna repülnie. A menetrend szerint fel kellett volna vennie az Olaszországba utazó személyeket a marosvásárhelyi (vidrátszegi) reptéren, és visszafordulnia Bergamóba. A motor meghibásodása miatt a légitársaság képviselői úgy döntöttek, hogy az Airbust nem engedik felszállni, hanem a reptéren végzik el a műszaki vizsgálatot, és kijavítják a motorhibát. Az utasok szerda helyett csak csütörtökön 11.40-kor indultak vissza Olaszországba egy másik géppel, a járatkésés így 17 órát tett ki.

Az Olaszországba induló, várakozni kényszerült utasokat a légitársaság képviselői egy marosvásárhelyi szállodában helyezték el.

A másik gép, amely végül az utasokat Bergamóba szállította, visszafele is hozza az utasokat, de az már a kolozsvári reptéren száll le. A Transilvania repülőtér képviselői szerint a légitársaság minden bizonnyal kicseréli a gépet, más repülő fogja a bergamói járatot kiszolgálni annak ellenére, hogy a madarakkal való ütközés által bekövetkezett hibát kijavították.

A Transilvania nemzetközi repülőtér szóvivője, Monica Hărmănescu hírügynökségeknek nyilatkozva elmondta, hogy az említett gép a menetrend szerint szerdán este érkezett meg a Transilvania repülőtérre a már említett incidens után, s 20 perc múlva kellett volna visszaindulnia. „Műszaki meghibásodás történt. Ilyen esetben a szabályzat szerint, ha a gép bármilyen keveset is sérült, a földön kell tartani. A járat késleltetésének döntését a légitársaság hozta meg, mert az ő felelősségük a repülés jóváhagyása” – nyilatkozta a szóvivő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés