Lottózás a kultúra fejlesztéséért

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A magyarországi lottózási kedvtől függ az anyaországi és a külhoni kultúra, mondhatnánk, pontosabban a kulturális támogatások mértéke. Ugyanis az egyik legnagyobb mecénás, a Nemzeti Kulturális Alap a Szerencsejáték Zrt. bevétele utáni részt oszthatja szét.

Gáspár Botond

2014. május 20., 19:102014. május 20., 19:10

2014. május 20., 20:132014. május 20., 20:13

Marosvásárhelyen, a Művészeti Egyetem Stúdió-termének előcsarnokában tartotta Kárpát-medencei előadás-sorozatának első erdélyi állomását L. Simon László kormánybiztos, országgyűlési képviselő, aki az elmúlt három évben a budapesti Nemzeti Kulturális Alap vezetője volt. A tavaly 20 éves intézmény a kultúrának eddig 111 milliárd forint támogatást nyújtott, 112 551 darab pályázatot támogattak, évente több mint 5000 pályázatot fogadnak.

„Évi 12 milliárd forintból gazdálkodunk, szakkollégiumi rendszerben, ennek megközelítőleg 40 százaléka, mintegy 4 milliárd forint jut a határon túlra (beleértve azokat a programokat is, amelyeket magyarországiak nyernek meg, de a határokon túl valósítják meg – egészítette ki Diószegi László, a népművészeti kollégiumból). Ez a pénz nem közvetlenül az állami költségvetésből kerül ki, hanem részben az angol mintára létrehozott módon, azaz a Szerencsejáték Zrt. Ötöslottó-bevételéből kapunk pénzt. Tehát attól függ, hogy mekkora összeget fordíthatunk kultúrára, hogy hányan vesznek lottószelvényt, s hányan nyernek. Ha nem nyernek, az a jó nekünk, mert nő a nyereményalap” – ismertette L. Simon László, aki hangsúlyozta a kuratóriumi rendszer lényegét: nem a politikusok mondják meg, hogy ki kapjon pénzt, hanem a szakemberek, persze ez is sok vitát szül.

„Ennél jobb rendszert nem tudtunk kitalálni, olyannyira nem, hogy a mienket vette át a Román Kulturális Alap és az észtek is, utóbbiak pedig a lottó mellé bevették a vodka utáni járadékot is” – mondta. Az ismertető után bemutatták L. Simon László Polgári kultúrpolitika – Eredmények és dilemma című könyvét, majd a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő erdélyi díjazottjainak műsorát tekinthették meg az érdeklődők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés