
Fotó: Kristó Róbert
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének tevékenységét július 2-tól öttagú ideiglenes bizottság irányítja – céljuk a városi körzetek átszervezése. Ahol szükséges, ott személycsere várható, mint ahogy néhány vidéki és kerületi szervezet esetében is.
2012. július 02., 17:312012. július 02., 17:31
2012. július 02., 17:592012. július 02., 17:59
Az RMDSZ átszervezi a marosvásárhelyi körzeteket, valamint öt településen is várhatóan leváltják a vezetőket – ismertette a július másodikai TKT döntéseit az alakulat politikai alelnöke, Borbély László. Elmondta, a helyhatósági választásokon elért eredmények tükrében szánták el magukat ezekre a lépésekre.
„Legkésőbb szeptember 30-ig újjászervezzük a marosvásárhelyi szervezetet, hiszen a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a városi listára és a polgármesterjelöltre, valamint a megyei listára és az elnökjelöltre kevesebben szavaztak, mint 2008-ban, holott idén 3 százalékkal magasabb volt a részvételi arány. A 13 marosvásárhelyi körzetből több esetében nem teljesített kellőképpen a vezetőség, emellett Szászrégenben, Vajdaszentiványon, Beresztelkén, Szászbogácson és Makfalván, valamint a marosludasi, az erdőszentgyörgyi és a dicsőszentmártoni kerületi szervezetben is újítanunk kell” – fogalmazott a július 2-ai sajtótájékoztatón Borbély László.
Az átszervezést öttagú bizottság irányítja, amelynek tagja dr. Benedek István (az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke), Peti András (marosvásárhelyi tanácsos), Brassai Zsombor (megyei ügyvezető alelnök), Csép Andrea (megyei tanácsos) és Kelemen Márton (megyei tanácsos, frakcióvezető).
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!