
Fotó: Boda L. Gergely
Kevés embernek adatik meg, hogy élőben megcsodálhassa a vizet kortyoló denevért, a vizen átgázoló szarvascsordát, a fürdés után csuromvizes majmot, vagy a téli havas pusztaságban egy faágon pihenő kismadarat.
2013. november 17., 16:562013. november 17., 16:56
2013. november 18., 11:192013. november 18., 11:19
Ők azok az elszánt, életüket a természeti pillanatképek megörökítésének szentelő fotósok, akiknek alkotásait három hétig a marosvásárhelyi Várban levő Régészeti és Történelmi Múzeum emeleti termében lehet megtekinteni.
Az V. Milvus Nemzetközi Természetfotó pályázatra 630 fotó érkezett be, így a háromtagú zsűrinek nehéz volt kiválasztani azt az ötvenet, amelyet a Várban levő kiállításon megcsodálhat a nagyközönség. Mint Papp Judittól megtudtuk, 16 országból érkeztek a felvételek, és szervezőkként örömmel nyugtázták, hogy évről évre erősebb a mezőny, szebbnél szebb, értékes művészi fotókat küldenek a benevezők. A Vadon élő állatok és Nyílt kategóriában három díjat ítéltek oda: az előbbiben az első helyezett a magyarországi Laki Zoltán lett, az utóbbiban pedig az ausztráliai Jeffrey Venning fényképét ítélték a legjobbnak. A verseny nagydíját a marosvásárhelyi Nagy Zoltán Gergely kapta, a Téli látogató című alkotásáért.
Érdemes az elkövetkező három hétben húsz percet a félszáz fénykép megtekintésére szánnunk, és ha tehetjük, vigyük magunkkal gyermekeinket, unokáinkat is, hiszen ők is bizonyára tátott szájjal fogják csodálni a picinyeinek vonulását éberen őrző vaddisznót, a sarki fényeket, a hóból kikandikáló rókát, a befagyott csőrű vagy halászó madarat.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!