
Fotó: Boda L. Gergely
A főtéri római katolikus templom védőszentjének emléknapján, június 24-én délután hat órakor a templombúcsú keretében ünnepi szentmisét tartottak a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János templomban.
2014. június 24., 19:542014. június 24., 19:54
2014. június 24., 20:152014. június 24., 20:15
Az ünnepi szentmisén zsúfolásig megtelt a templom, hiszen a főtéri plébániához tartozó hívek és plébánosok, valamint a város minden lakótelepén élő római katolikusok, a környező településeken szolgáló plébánosok együtt ünnepeltek. Szentbeszédében György Tibor kövesdombi plébános Keresztelő Szent János életéből merített példákkal mutatott rá arra, hogy soha nem volt egyszerű Isten útját követni, s arról is beszélt, hogy a Jézus megszületését hirdető szent ember élete ma is példaértékű minden keresztény ember számára.
A Székelyhon érdeklődésére Oláh Dénes főesperes a búcsú kapcsán elmondta: „A marosvásárhelyi főtéri római katolikus templom Keresztelő Szent János tiszteletére van felszentelve, így a szent június 24-ei születésnapján tartjuk a templombúcsút. Ez a nap nagy ünnep a plébánia életében, hiszen ilyenkor együtt vannak a hívek, és lelkileg feltöltődve tudnak távozni a szentmiséről. Természetesen nemcsak a búcsú alkalmával, hanem a mindennapi szentmisén is lehetőség van a feltöltődésre, de a búcsú egy különlegesebb, ünnepélyesebb alkalom” – hangsúlyozta a főesperes.
A főtéri plébániatemplomról
1702-ben jezsuiták telepednek le Marosvásárhelyen, s előbb magánházban miséznek majd 1704–1705-ben egy kápolnát építenek. Ebben teszi le fejedelmi esküjét II. Rákóczi Ferenc 1707. IV. 5–7-én. 1728-tól építik a mai plébániatemplomot. 1750-ben szenteli fel Sztojka Zsigmond Antal püspök. Teljes befejezése 1768-ban történik.
A főoltárt Anton Schuchbauer és Johann Nachtigall készítik, gróf Haller János és neje, Daniel Zsófia megrendelésére. Ugyanezek a művészek készítik a szószéket, amely gróf Bethlen Miklós adománya. A főoltár festménye Michael Angelo Unterberger műve, neki tulajdonítják a többi oltárképet is. A színes üvegablakok 1898-ban készülnek, 1900-ban Szirmai Antal mennyezetképeket fest a templom boltozataira. Általános belső felújítás volt 1930–1933-ban, külső felújítás 1960-ban, bádogtető leváltása hódfarkú cseréppel 1963-ban. Teljes javítás 1998–1999-ben volt.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
szóljon hozzá!