
Fotó: Boda L. Gergely
Az össztámogatás arányában az ortodox gyülekezetek, számszerűen a római katolikus plébániák kapták a legnagyobb támogatásokat idén Maros Megye Tanácsától.
2014. június 03., 12:452014. június 03., 12:45
2014. június 03., 12:572014. június 03., 12:57
Közzétették a megyei önkormányzat által a megyében működő felekezeteknek nyújtott, vissza nem térítendő támogatásokat. A benyújtott pályázatok elbírálása során a Ciprian Dobre elnök által kezdeményezett alapelvet alkalmazták: a rendelkezésre álló pénzösszeget elosztották a felekezetek között, a lélekszám függvényében. Így a 400 ezer lejnek 53,4 százalékára az ortodox egyház tarthatott igényt, 27 százalék, mintegy 108 ezer lej jutott a református gyülekezeteknek, 9,5 százalék a római katolikusoknak, 2,5 százalék az unitáriusoknak, és majdnem ugyanennyi a görög katolikusoknak is, míg más, hivatalos felekezeteknek 5,3 százalékot, azaz 21 200 lejt biztosítottak.
Idén a legnagyobb összegeket a római katolikus plébániák kapták, mert nekik legtöbb esetben a főesperesi hivatal pályázott, így kevesebb pályázatot nyújtottak be, és csakis azok számára, akinek a legnagyobb szüksége volt az állami támogatásra. Marosvásárhelyen a remeteszegi Szentcsalád római katolikus plébániatemplom kapott 3000 lejt, és a főtéri plébánia 2900 lejt a Brăila utcai imaház javítására. Vidéken 3100 lejt kapott a radnóti és a búzásbesenyői római katolikus plébánia, 2900-at a marosludasi római katolikusok. Szintén állami támogatásban részesültek a nyárádtői és a maroskeresztúri római katolikusok is. Baróti Csaba plébános a Székelyhonnak elmondta, hogy Maroskeresztúrra 2900 lejt kaptak a fűtésrendszer felújítására, ugyanakkor a nyárádtői plébániához tartozó lőrincfalvi imaház befedésére újabb 2500 lejt. „Hálásak vagyunk ezekért a támogatásokért, de sajnálatos módon ezek csupán a munkálatok egy részét fedezik, a többit más forrásból kell előteremtenünk” – mondta a plébános, aki a maximális 10 ezer lejt kérte.
A legkevesebbet a marosvásárhelyi és a segesvári baptista gyülekezetek kapták, 600 lejt, de a segesvári és a fehéregyházi unitáriusok is meg kell elégedjenek a 800-800 lejes támogatással. A református gyülekezetek átlagban 1100-1400 lej közötti pénzösszeget kaptak építkezésre, javításokra, felújításokra.
Egyébként összesen 244 gyülekezetet támogat idén Maros Megye Tanácsa.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!