
Huszonharmadik alkalommal szervezi meg július 25. és 27. között a Segesvári Középkori Fesztivált a Segesvári Turisztikai Egyesület és a város polgármesteri hivatala. A rendezvény idei „főszereplője” a 700 éve kivégzett Jacques de Molay.
2014. július 23., 15:202014. július 23., 15:20
2014. július 23., 15:342014. július 23., 15:34
Jacques de Molay köznemesi rendű francia templomos lovag köré szervezik az idei, immár huszonharmadik Segesvári Középkori Fesztivált, az ország legrégebbi hasonló rendezvényét – ismertette az esemény művészeti vezetője, Liviu Pancu. A színművész szerint a lovagi eszmény hét évszázados múltja előtt tisztelegnek, a templomosok utolsó Nagymesterét négy színész alakítja majd a július 25. és 27. közötti fesztiválon. Emellett középkori zenét játszó együttesek, gyerekelőadások, koncertek, zene- és tánciskolák fellépése, szavalatok, folkzene és népművészet színesíti a programot.
Liviu Pancu szerint a rendezvény szempontjából lényeges, hogy minden évben kínálnak egy fő tematikát, ez által előadás-szerű látvány jellemezi a három napot. „Ezek a témák nemcsak egy fesztivál-forgatókönyvet kínálnak a nézőknek, érdeklődőknek, vagyis hogy a meghívott zenekarokat, együtteseket egymás után felléptetjük, a végére pedig meghagyjuk a legnagyobb nevet, s ennyi. Mi a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház néhány színészével, valamint bukaresti, nagyszebeni és jászvásári diákokkal és művészekkel létrehoztunk egy nagy előadást. Emellett minden este jelenkori folkzenét játszó meghívott lép fel. A régizenét játszó együttesek is újítottak repertoárjukon, gyerekelőadásoktól koncertekig, szavalatokig minden lesz” – ismertette Liviu Pancu, aki 2010-től látja el a művészeti vezetői teendőket.
Hozzátette, céljuk a középkori értékekre és a lovagok életére, hétköznapjaira is felhívni a figyelmet, és amióta előadás-fesztivállá alakították a rendezvényt, elnyerték Margit romániai hercegnő támogatását és védnökségét, az élő internetes közvetítéssel több mint két és fél millió kattintást jegyeztek a honlapon.
„Az idei téma nem könnyű, hiszen világszerte megemlékeznek arról, hogy 700 évvel ezelőtt égették el máglyán Jacques de Molay-t. Mi ebben a lovagiasságot próbáltuk megragadni” – ismertette a színművész.
Az idei Segesvári Középkori Fesztivál szervezői a tavalyihoz hasonló költségvetésből gazdálkodhatnak, azaz 350 ezer lejből (majdnem 80 ezer euró), ebből a városháza 130 ezer lejt biztosít. A Nagy-Küküllő menti település polgármestere, Dorin Dăneşan tájékoztatása szerint a belépők sem módosulnak 2013-hoz képest: a felnőttek 10 lejért léphetnek be a Vár területére, a 14 éven aluli gyerekek, valamint a nyugdíjasok (a nyugdíjszelvény felmutatásával) pedig ingyenesen. „Azt szerettük volna, hogy a Várban ne árusítsanak ételt és italt, a rendezvény ideje alatt ne üzemeltessenek teraszokat, szabadtéri vendéglátó egységeket, csupán a zárt helyiségeket, vendéglőket” – ismertette az elöljáró.
A fesztiválon romániai, magyarországi és horvátországi meghívottak vesznek részt, lesz trubadúr-mutatvány, a rendezvény fénypontja pedig a Jacques de Molay című előadás. A részletes program megtekinthető a http://www.sighisoaramedievala.ro/ honlapon.
Kicsoda Jacques de Molay?
Jacques de Molay – valószínűleg – 1244-ben született köznemesi családban, úgy tartják, hogy 21 éves korában ütötték lovaggá (1265-ben) és 1314. március 18-án lelte halálát. A Templomosok huszonharmadik és egyben utolsó Nagymestere, ő vezette a rendet 1292. április 20-tól egészen annak 1312-es feloszlatásáig. Nagymesterként a célja az volt, hogy megreformálja a Templomos lovagrendet, hogy az képes legyen megbirkózni a Szentföldön végbement változásokkal, Európában ugyanis csökkent a keresztes háborúk támogatottsága, valamint bizonyos háttérben mozgó erők a rend feloszlatásán és annak vagyonának megszerzésén munkálkodtak. IV. (Szép) Fülöp francia király 1307-ben lefogatta Jacques de Molay-t és a többi francia templomost. Kínvallatással eretnekségről tanúbizonyságot adó beismerő vallomást csikart ki a Nagymesterből, aki azt később visszavonta, ezért Fülöp dühében 1314-ben Párizsban máglyára küldte és megégettette.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!