Kutyákkal ijesztették el az óraleolvasókat

Az áramtolvajok ellen indított hadjáratában egyre több alkalommal kéri a csendőrség segítségét az Electrica Rt. Maros megyei fiókja. A csendőrök az idén több vidéki településre is elkísérték a villamossági vállalat szakembereit, akiket az Electricát megkárosító személyek általában agresszíven fogadnak.

Szucher Ervin

2013. február 05., 15:512013. február 05., 15:51

„Még szerencse, hogy velünk tartanak a rendfenntartó erők, és az egyenruhától meg a fegyvertől valamelyest visszariadnak a tolvajok. Beérik a káromkodással, esetleg köpködéssel, fenyegetéssel, de nem mernek kikezdeni velünk” – mesélte lapunknak az áramszolgáltató egyik, névtelensége megőrzését kérő szakembere. Mint mondotta, rá még senki nem emelt kezet, de számos olyan óraleolvasó kollégája van, akire falun kutyákat uszítottak vagy maguk az áramtolvajok kergették meg. Bizonyos esetekben tettlegességre is sor került. Ezt Daniel Manea, a csendőrség sajtószóvivője is megerősítette, mondván, hogy legutóbb Marosvásárhely romák által lakott telepén, a Hidegvölgyben bántalmazták az Electrica egyik munkatársát. Mindezt annak ellenére, hogy a 2012/123-as energetikai törvény értelmében a gáz- vagy villanyáramlopással vádolt tettesek hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal sújthatók.

Az elmúlt tizenkét hónapban több mint száz áramlopási esetről szerzett tudomást az Electrica Maros megyei fiókja. A villamossági vállalat számításai szerint egy év leforgása alatt 112 személy illetve cég csaknem 238 megawattórát „csapolt” le a hálózatról, a kár értéke pedig meghaladta a 130 ezer lejt.

„Sajnos egyre inkább szaporodnak az áramtolvajok. A tavaly több mint másfél ezer ellenőrzést ejtettünk meg. Számos helyre elkísértek a csendőrök is. Jó, ha ott vannak, mert akkor embereink biztonságban érzik magukat” – számolt be lapunknak Laura Praja, az Electrica Maros megyei szóvivője. Mint hozzátette, a 112 felfedett áramtolvaj közt cégek is voltak, nevüket azonban nem árulta el. A leggyakoribb lopási eseteket a falusi cigánytanyákon tartják számon. Kérdésünkre, hogy miként „szimatolják” ki őket, az áramszolgáltató illetékese elmondta, hogy a mérőműszerektől a névtelen feljelentőkig mindenféle segítséget igénybe vesznek. „Sajnos azokban, akik villamosenergia-lopásra vetemednek, nem tudatosul, hogy a hálózatra való csatalakozásuk milyen veszéllyel jár. Nem csak, hogy hálózatmeghibásodást vagy áramkiesést okozhatnak, de tákolmányaik által élet- és tűzveszélybe sodorhatják önmagukat, családjukat, lakásukat” – hívta fel a figyelmet Laura Praja.

Az utóbbi hetekben a karhatalom segítségét igénylő villamossági szakemberek gyulakutai, petelei és görgényhodáki áramtolvajokra csaptak le. A helyszínen a csendőröknek nem akadt munkája, az áram lekapcsolása után viszont bűnügyi feljelentéssel fordultak az ügyészséghez. Az eddigi gyakorlat szerint a közvádlók azonban rendkívül elnézők az áramtolvajokkal szemben. „Amennyiben a hálózatra törvénytelenül csatlakozók nem fizetik ki a vállalatunknak okozott kárt, az ügyészség bűnügyi eljárást indít és a bíróság elé küldi a tolvajokat” – mondta el az áramszolgáltató Maros megyei szóvivője. Amennyiben viszont fizetnek, megússzák a számla és a lekapcsolási manőver ellenértékével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés