Köztéri szobrok: megszámláltattak és híjával találtattak

A Marosvásárhely műemléki topográfiája című projektet bemutató Szepessy Előd elmondta: az a céljuk, hogy felleltározzák a marosvásárhelyi köztéri szobrokat, felmérjék állapotukat, felkutassák történetüket, és amennyiben szükséges, javaslatokat fogalmaznak meg az állagjavítás érdekében. „Idén tavasszal a városi tűzcsapok eltűnésére hívtuk fel a marosvásárhelyiek és az illetékesek figyelmét, sikerrel, ugyanis sikerült megakadályoznunk még több tűzcsap leszerelését. Fontosnak tartjuk a marosvásárhelyi épített örökség megőrzését, ezért indítottuk el a köztéri szobrokra vonatkozó tervünket is” – hangsúlyozta a központ vezetője.

A Kagyló még megvan?

A szakemberek által készített felmérést Orbán János művészettörténész ismertette: augusztus-szeptember folyamán városszerte 51 köztéri alkotást azonosítottak. „A számadatok tükrében elmondhatom, hogy Marosvásárhelyen 39 szobor, hét hősi emlékmű, egy emlékkereszt és egy szökőkút van. Három alkotásnak nyoma veszett: Kolozsvári Puskás Sándor Tavasz című szobra, amely a Kárpátok sétányán volt, Bálint Károly Napozó című alkotása, amely a Május 1 strandot díszítette és Gavril Şedran Kagyló című műve. Ez utóbbi a Színház téren volt, és valamiért nem helyezték vissza. Állítólag nincs eltűnve, a vár udvarán van valahol, enyhén sérülten. A kampány során szeretnénk felhívni a marosvásárhelyiek, de az illetékesek figyelmét is, hogy ezek az alkotások nem fémdarabok, kődarabok, hanem értékes alkotások, amelyekre mindannyiunknak vigyázni kell” – hangsúlyozta a szakember.

Ki vigyáz az értékes alkotásokra?

Elhangzott: úgy tűnik, jelenleg sem a városvezetés, sem a műemlékvédelemmel megbízott igazgatóságok nem szentelnek kellő figyelmet a köztéri szobrokra. Senki sem ellenőrzi ugyanis, milyen állapotban vannak, talapzatuk, vagy maguk az alkotások javításra szorulnak-e. Orbán János szerint a városban a legértékesebb, politikamentes alkotások 1960-1980 között készültek, jó lenne, ha inkább ezekhez hasonló szobrokat állítanának ezután is. „Azt tapasztaljuk, hogy neves, vagy kevésbé ismert személyeknek állítanak emléket, hogy legyen, ahova koszorúzni járni. Ehelyett azon kellene elgondolkodni, hogy olyan alkotások kerüljenek a közterekre, amelyek élhetőbbé, barátságosabbá teszik ezeket, s politikamentesek” – vélekedett a művészettörténész.