Kősziklán álló kopjafa Vadadban

Maros megyében hét olyan személyről tudunk eddig, akiket a kollektivizálás idején gyilkoltak meg a szekuritáté emberei, hogy rémületet keltve bekényszerítsék az embereket a közösbe. Ezek egyike a vadadi Kiss István, akit 48 éves korában lőttek le a falu határában.

Bakó Zoltán

2014. szeptember 15., 14:382014. szeptember 15., 14:38

2014. szeptember 15., 15:132014. szeptember 15., 15:13

Összesen hét, kuláknak nyilvánított személyt gyilkoltak meg az állambiztonság emberei, hogy megfélemlítsék a kollektív gazdaságba belépni nem akaró embereket. Sántha Józsefet Vadasdon 1949. augusztus 7-én, Kacsó Istvánt Nyárádszeredában 10-én, Remus Brusturt Maroslekencén 12-én, a következő évben, 1950-ben Kiss István Vadadban július 21-én, Viorel Bihoreanut Mezőbodonban augusztus 2-án, Lăluţ Remust Marosoroszfaluban augusztus 3-án, Nagy Lászlót Udvarfalván augusztus 14-én.

A 64 és 65 évvel ezelőtt elkövetett gyilkosságok közül a legjobban dokumentált a Kiss Istváné, ugyanis László Márton marosvásárhelyi történész kitartó munkával összegyűjtötte és feldolgozta az esettel kapcsolatos, még fellelhető levéltári anyagot, s azt több alkalommal be is mutatta. Vadadban a gyilkosság 60. évfordulóján, 2010 augusztusában a zsúfolásig telt helyi művelődési otthonban tartott vetítettképes előadást. Akkor került szóba, hogy az áldozatok jelképes sírkövein, fejfáin kívül más jel nem őrzi a meggyilkoltak emlékét. És így volt ez, egész mostanig. Egyik település sem állított emlékjelet az elhunytaknak, intő jelként arra, hogy a diktatúra embertelen gépezete semmibe vette az emberi életet. S történt ez részint azért, mert az áldozatok családtagjai vagy nem élnek már, vagy kései leszármazottak, akik maguk sem sokat tudtak az akkori történésekről.

Az elmúlt napokban Vadadban a főút mellett, egy mellékutca sarkán, mindössze néhány méterre Kiss István egykori házától gránittömbökből álló építmény kezdett alakulni emlékmű-formájúra. Csíkfalva község polgármestere, Balogh István hétfőn elmondta, a meggyilkolt Kiss István emlékére készül az emlékmű, amit nemsokára fel is avatnak. Az állítás kezdeményezője, de kivitelezője is egyben a falu lakosa, Szakács Endre, aki művészi hajlamokkal is rendelkezik, ő készítette el a terveket, dolgozik az emlékműállítás frontján. A helyi önkormányzat természetesen segíti a kezdeményező munkáját erkölcsiekben de anyagiakban is.

Ugyancsak hétfőn sikerült beszélnem az emlékműállítás kezdeményezőjével és kivitelezőjével, Szakács Endrével is. Elmondta, ő sem tud arról, hogy bármelyik áldozatnak a hétből állítottak volna emlékművet. De amióta a községben és főként Vadadban nyilvánosságra került a szándék, örvendetesen sokan támogatják az ötletet és a kivitelezést. Elárulta a végső formát is: terméskő alapon álló kopjafa, fémkerítéssel, több fém-emléklappal, az egészet pedig egy virággrupp veszi majd körül. Közmunkával készül, s amikor avatásra kerül majd sor, megszólalnak a falu három felekezetének harangjai. Nem újratemetés lesz (Kiss István nyughelyét ugyanis soha nem sikerült megtalálni), hanem csak emlékezés – mondta el.

A vadadi temetőben a Kiss családból csak a feleség nyugszik a családi sírban, a sírkő felirata tesz említést a háborúban elesett fiúról, Andrásról, és a meggyilkolt apáról, Istvánról. A sírkőállításkor ez is merészségnek számított.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés