
A kétnyelvűség hiánya miatt évekig tiltakoztak a szülők a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskolában. A szülői bizottság saját pénzén készíttetett kétnyelvű tábláinak kifüggesztését a tanintézet korábbi vezetősége elutasította. Kedden végre helyükre kerültek a táblák.
2013. szeptember 10., 19:472013. szeptember 10., 19:47
2013. szeptember 10., 19:592013. szeptember 10., 19:59
„A mai napon (kedden – szerk. megj.) a Liviu Rebreanu Általános Iskola szülői bizottsága kihelyezte az iskolában a kétnyelvű feliratokat. A több mint száz feliratot a szülők a magyar tanárok és néhány diák segítségével tették ki, a tanintézet új igazgatóságának támogatását élvezve.
A kétnyelvű feliratok kálváriája 2010-re nyúlik vissza, azóta az iskolát a Diszkriminációellenes Tanács a Civil Elkötelezettség Mozgalom panaszlevelei alapján két ízben is megbírságolta. A kétnyelvű feliratok kikerültek az összes tanteremre (román és magyar osztályokra), laboratóriumokra, irodákra” – írta keddi sajtóközleményében Horváth-Kovács Ádám, a Szülői Kezdeményező Bizottság szóvivője.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!