Napok kérdése, hogy elfogják és a ratosnyai erdőbe szállítsák a marosvásárhelyi Somostetőn esténként kukázó medvét – nyilatkozta a Székelyhonnak a megyei vadászegyesület igazgatója, Emil Muică. Addig is fél tíz után nem lehet kocogni, sétálni, valamint a fitneszgépeken edzeni a Somostetőn.
2014. június 24., 18:312014. június 24., 18:31
2014. június 24., 18:482014. június 24., 18:48
A Salvamont Hegyimentő-szolgálat honlapján közölt fényképen jól látható, hogy a somostetői játszótér szomszédságában egy medve feldönti a koktélkeverésre használt pultot, és élelem után kutakodik. A nagyvad jelenléte nem kerülte el sem a helyi rendőrség, sem a vadászegyesület figyelmét, s ez utóbbi szakemberei már több mint egy hete próbálják befogni a kukázó medvét.
Befogni, elszállítani
A Székelyhon érdeklődésére a vadászegyesület igazgatója, Emil Muică elmondta: megkapták az engedélyt, hogy a medvét elaltassák, befogják és a szintén hozzájuk tartozó ratosnyai erdőbe szállítsák. „Csakhogy nem olyan egyszerű egy közepes, csaknem 100 kilogrammos állatot úgymond kelepcébe csalni. Soha nem lehet kiszámítani, hogy melyik irányból közelíti meg az elhelyezett csalikat, csapdákat. Egyik este már nagyon közel voltunk ahhoz, hogy elkapjuk, de egy négy személyből álló csoport éppen arra járt, észrevette az állatot, riadóztatta a 112-t és a helyszínre kiszállt illetékesek miatt elmenekült a medve. Továbbra is próbálkozunk” – mondta az igazgató, aki emlékeztetett, hogy idén tavasszal egy anyamedve és két bocs is a somostetői erdőben bóklászott, őket hangos lármával kergették el, s azóta sem tértek vissza. A vadászegyesület képviselője szerint, mivel a környéken nincsenek barlangok, ezek az állatok messziről jönnek a somostetői erdőbe, s valószínűleg a frissen sütött hús és miccs illata is vonzza őket.
Biztonsági intézkedések
A kukázó medve miatt a városháza elrendelte, hogy sötétedés, vagyis este fél tíz után senki nem tartózkodhat a somostetői játszótéren, tilos a kocogás és a testedző felszereléseket sem lehet használni. A területet a helyi rendőrség a csendőrséggel közösen védi, hiszen a tiltás ellenére sokan nem értik meg, hogy a kukázó medve veszélyes is lehet. A helyi rendőrség közbiztonsági osztályvezetője, Cristian Mateescu szerint a vadállat megjelenése óta gyakrabban járőröznek a Somostetőn, felkapcsolt fényjelzőkkel autóznak, a szirénákat nem használják, hogy ne zavarják a környéken élőket. „A lakókat arra kérjük, értsék meg, hogy biztonsági okokból vezettünk be óvintézkedéseket sötétedéskor a Somostetőn, s ez a szigorítás csak addig tart, amíg a medvét elkapják, és elszállítják”.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!