
Fotó: Boda L. Gergely
Kincses Előd ügyvéd úgy értékeli a marosvásárhelyi Fellebbviteli Bíróság május 11-ei döntését, hogy érvénytelenek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a vezetőválasztások, tehát a jelenlegi szenátus nem legálisan működik. A három pert június 18-án tárgyalják.
2012. május 14., 13:202012. május 14., 13:20
2012. május 14., 17:452012. május 14., 17:45
Június 18-ára tűzték ki a terminust a MOGYE chartájának legalitását érintő három per ügyében – jelentette be május 14-ei sajtótájékoztatóján Kincses Előd ügyvéd.
„Az RMOGYKE tavaly novemberben indított pert az első charta ellen, amelyben nem szerepelt a magyar főtanszék létrehozása. Ennek a tárgyalását május 11-ére tűzték ki, és akkor kértem, hogy az időpontot hozzák előre, de ezt elutasították.
A második per idén februárban kezdődött és a terminust októberre tették, de elfogadták a MOGYE vezetőségének kérését és május 4-én tárgyalták, május 11-én pedig kiközölték a döntést: jóváhagyták a chartát és megszüntették a tanügyminisztériumnak a törvényesség felügyeletéhez való jogát – szerintem emiatt törvénytelen ez a határozat, és várom, hogy a tanügyminisztérium fellebbezzen ellene.
A harmadik pert idén áprilisban a közigazgatási bíróságon kezdeményezte a MOGYE vezetősége a kormány ellen, a terminust pedig idén decemberre jelölték ki, de május 4-én közbeeső időpontot is meghatároztak. Ekkor a kormányrendelet felfüggesztéséről döntöttek: ez rendben van, hiszen amíg nem dől el, hogy a charta legális vagy nem, addig nem lehet végrehajtani, és ez a döntés semmiképpen nem legalizálhatja visszamenőleg a februári szenátusválasztást.
A Ponta-kormány ígérete tehát, miszerint visszavonják a kormányrendeletet, felesleges, mert úgysem fejthette volna ki hatását” – ismertette az ügyvéd, aki az RMOGYKE nevében a május 11-ei első terminuson, amikor erre a törvény szerint lehetősége nyílik, a korábban benyújtott – az első per – kérelemben módosította a charta bejegyzési számát (a chartát ugyanis december 7-én kisebb módosításokkal ismét elfogadta a MOGYE szenátusa).
„Azt kérem, hogy függesszék fel a február 8-ai szenátusválasztást, mivel novembertől nincs elfogadott chartája az egyetemnek, az újat pedig nem hagyta jóvá a minisztérium” – fogalmazott Kincses Előd. Amennyiben tehát a bíróság helyt ad a keresetének, akkor az a helyzet áll elő, hogy a két döntés egymásnak ellentmond. „Ha ebben a perben nekem adnak igazat, akkor újabb per indul, amely arról fog dönteni, hogy melyik határozat a helyes” – tudtuk meg az ügyvédtől, aki szerint a MOGYE chartájának az ügyében a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem példája a követendő, a jelenlegi külügyminisztert, a BBTE korábbi rektorát, Andrei Margát pedig várják Marosvásárhelyre.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!