Kétnyelvű kaputáblák az együttélés jegyében

•  Fotó: EMI

Fotó: EMI

Kétnyelvű tájékoztató kaputáblákat adományoz magánszemélyeknek a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom az együttélés és a román-magyar kölcsönös tisztelet jegyében. A projekt a Radnai ucában indult, és júniusig a város mintegy száz utcájára kiterjesztik.

Gáspár Botond

2013. március 27., 14:522013. március 27., 14:52

2013. március 27., 15:052013. március 27., 15:05

Románia törvényei számos jogot biztosítanak az itt élő magyar közösség számára, sajnos ezek a mindennapi élet során nem valósulnak meg, az állami intézmények, iskolák nem tartják tiszteletben az itt élő magyar közösség emberi jogait – vélik a CEMO vezetői, ezért kétnyelvű tájékoztató kaputáblákat adományoznak azoknak, akik ezt igénylik.

„A kereskedelemben nem forgalmaznak ilyen kétnyelvű táblákat, amelyeket mi magánszemélyeknek adunk ingyenesen. Az a célunk, hogy az utcákon, a közterületeken minél több kétnyelvű tábla legyen, hogy a multikulturalizmus ne csak jól hangzó szlogen legyen. A projekt első, tesztelési fázisában a Radnai utcai lakóit kerestük fel” – ismertette szerdai sajtótájékoztatón a CEMO ügyvezető igazgatója, Szigeti Enikő (a fotón).

Horváth-Kovács Ádám projektvezetőtől megtudtuk, egyelőre 1000 darab táblát készítettek – 600 Vigyázz! Autóbejárat! és 400 Vigyázz! Kutya –, de valószínűleg kell még rendeljenek. „A város alsó részén kezdtük, következik a központi rész, a Mátyás király tér, a Kinizsi Pál utca, a Vár sétány, a Bolyai utca, a Budai lakónegyed és a kövesdomb alsó része, ez megközelítőleg száz utca. Tíz, kétfős, önkéntesekből álló csapattal dolgozunk, hetente két alkalommal. Hasonló kezdeményezés létezik Sepsiszentgyörgyön, az ő tapasztalatukból tanulva mi nem csak odaadjuk, hanem fel is szereljük a kapura a táblákat” – mondta a projektvezető.

A Radnai utca 80 lakóházából 60-nál fogadták őket és 40 esetben egyeztek bele a lakosok – erre vonatkozóan aláírást gyűjtenek –, hogy felszereljék az Atenţie! Acces auto!/Vigyázz! Autóbejárat! feliratú táblákat. Az önkéntesek elmondása szerint a táblák fogadtatása pozitív volt, de a magyarokban még mindig létezik egyfajta félelem.

Szigeti Enikő szerint ezekre a táblákra semmiféle határozat, önkormányzati jóváhagyás nem szükséges, hiszen Románia törvényei sok lehetőséget biztosítanak, viszont alig 1%-ban tartják be ezeket, és a gond az, hogy nem tudni, kire hárul a kétnyelvűség elmúlasztásának számonkérése. „A táblákkal azt szeretnénk elérni, hogy Marosvásárhelyen a román és a magyar nyelv egyforma mértékben, kiegyensúlyozottan jelenjen meg a város közterein, az utcákon, hiszen az együttélés akkor működik jól, ha létezik kölcsönös tisztelet. A városban nem látszik, hogy itt 60 ezer magyar él, a közösségnek határozottabban fel kellene lépnie a kétnyelvűségért” – ismertette a CEMO elnöke.

A projekt júniusig tart, és azt is tervezik, hogy levelet küldenek a tájékoztató táblákat készítő cégeknek, hogy kerüljenek forgalomba kétnyelvű táblák, hiszen ez üzletileg is jó lehetőség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés