Jogerős ítélet Kincses Ajtay Mária ügyében

Jogerős ítéletében erősítette meg a Maros megyei törvényszék azt az alapfokon hozott döntést, miszerint Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem követett el becsületsértést, amikor „semmirekellőnek, leprának és hormonzavarosnak" nevezte Kincses Ajtay Máriát.

Szucher Ervin

2013. május 05., 17:522013. május 05., 17:52

Az elöljáró egy három évvel ezelőtti sajtótájékoztatón illette a jelzőkkel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) akkori tanszékvezetőjére, miután egykori tanára a bíróságon támadta meg az általa megálmodott, és az önkormányzat által jóváhagyott somostetői összekötő út megvalósítási tervét.

Mint ismeretes, Marosvásárhelyen évek óta dúl a háború az erdőn keresztül utat vágni kívánó polgármester és a természet védelmére kelő civilek között. Floreának a 2010. június 16-án tartott sajtóértekezleten mondott szavait a másnapi újságok szóról szóra idézték, az elöljáró akkor az említett jelzőkhöz azt is hozzáfűzte, hogy az efféle személyeket ki kellene tiltani a városból. A híradós hang- és képanyagok ellenére a törvényszék két bírója, Codruţa Sălcudean és Andreea Toma szerint nem volt bizonyított a tény, hogy a trágárságok kimondottan a felperesre vonatkoztak, ezért elutasították Kincses Ajtay Mária keresetét, melyben 45 ezer lejes erkölcsi kártérítést követelt. A taláros testület harmadik tagja, Mihaela Moldovan különvéleményt fogalmazott meg, melyben éppen az ellenkezőjét állítja. Szerinte a három jelző egyértelműen a felperesre vonatkozik, különben nem értelmezte volna így a teljes sajtó. Különvéleménye indoklásában Moldovan azt írja, hogy ha Dorin Florea azt szerette volna, hogy Kincses Ajtay Mária ne vegye magára a mondottakat, utólagos cáfolat közzétételét kérhette volna. A bírónő ugyanakkor felrója a polgármesternek, hogy mindazok ellenére sem jelent meg a törvényszéken, hogy a jogi procedúra kötelezővé tette volna a meghallgatását.

A jogerős ítélet megdöbbentette Kincses Ajtay Máriát és férjét, Kincses Elődöt, aki egyben jogi képviselője is volt a perben. „Más ítéletre számítottunk, jogi, és nem politikai döntésre. Vigaszként hat Mihaela Moldovan különvéleménye, amely már csak azért is értékes, mert a bírónak ilyen esetben pluszmunkát jelent az indoklás megszerkesztése\" – nyilatkozta a Krónikának Kincses Előd. Felesége kifejtette: Dorin Florea elődje, a száz évvel ezelőtti városépítő polgármester, Bernády György akkor sem nevezte ellenfeleit semmirekellőnek, leprának vagy hormonzavarosnak, ha azok történetesen nem értettek egyet városfejlesztési terveivel. Dorin Florea a sajtónak nyilatkozva korábban sajnálatának adott hangot, hogy egykori tanárnője megsértődött, mint mondta, nem kifejezetten rá gondolt, amikor a kifogásolt kijelentéseket tette, hanem mindazokra, akik évek óta megbénítják a város bizonyos fejlesztési projektjeit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben
2025. május 01., csütörtök

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra

Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra
2025. április 30., szerda

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen

Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen
2025. április 29., kedd

Tűz ütött ki egy szászrégeni raktárhelyiségben, Ro-Alertben figyelmeztettek a sűrű füstre – frissítve

Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz ütött ki egy szászrégeni raktárhelyiségben, Ro-Alertben figyelmeztettek a sűrű füstre – frissítve
2025. április 29., kedd

Civil ruhás néptáncosok lepték el a Színház teret

Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.

Civil ruhás néptáncosok lepték el a Színház teret
2025. április 29., kedd

Lánccal és lakattal a sínekhez kötötte magát egy férfi a marosvásárhelyi vasútállomáson

Lánccal és lakattal egy vonat elé, a sínekhez kötötte magát egy férfi kedden a marosvásárhelyi vasútállomáson. A 73 éves férfi a tanúk szerint az alacsony nyugdíja miatti elégedetlenségét akarta kifejezni ezzel.

Lánccal és lakattal a sínekhez kötötte magát egy férfi a marosvásárhelyi vasútállomáson