
Fotó: Boda L. Gergely
Játszóeszközök vették át a piaci asztalok helyét a marosvásárhelyi Meggyesfalvi negyedben. Bár a három évvel ezelőtti hivatalos átadás óta nincs valódi érdeklődés a piacigazgatóság által kialakított adásvételi hely iránt, Vasile Filimon igazgató továbbra is azt hangoztatja: a környékbelieknek szüksége van a piacra.
2012. május 07., 15:392012. május 07., 15:39
2012. május 07., 18:552012. május 07., 18:55
Már az átadón is úgy vélekedtek az árusok és a környékbeliek: nincs valós igény a Meggyesfalvi napi piacra. Ennek ellenére a városháza illetékesei fontosnak tartották, hogy Marosvásárhely minden negyedében napi piacot alakítsanak ki. A környékbeliek akkor azt mondták, hogy majdnem a piaccal szemben van legalább két, jól ellátott, elfogadható árakat alkalmazó zöldséges, így nem valószínű, hogy eljárnak majd a piacra. Az árusok arra panaszkodtak, hogy noha nem kellett asztaldíjat fizessenek, mégsem éri meg, hogy a nagypiacon jól bevált helyüket a meggyesfalvira cseréljék, hiszen a környéken lakók még kíváncsiságból sem jönnek be a szépen elkerített területre. A hivatalos átadót követően néhány napig még lézengtek árusok a piacon, azóta azonban üresen álltak az asztalok. Most ezek egy részét játszóeszközökre cserélték.
Vasile Filimon, a marosvásárhelyi szakigazgatóság vezetője, a Székelyhon.ro kérdésére elmondta: igaz, hogy a terület egy részére hintákat, csúszdát szereltek, mivel a környéken nem volt más, erre a célra kialakítható hely. De a piac egy részének megőrizték rendeltetését, hiszen meggyőződése, hogy szükség van rá. „Múlt héten létrehoztam egy bizottságot, amelynek az lesz a feladata, hogy felvegye a kapcsolatot a Maros megyei termelőkkel, és helyi, friss idényzöldséget vásároljanak tőlük. A termékeket értékesíteni fogjuk, elsősorban a Meggyesfalvi, de más napi piacokon is. Meggyőződésem, hogy amennyiben sikerül olcsó és friss árut kínálni, a környékbeliek vissza- és odaszoknak. A helyi termékek mellett különböző természetes alapanyagokból készült szörpöket, lekvárokat is forgalmazunk majd – nyilatkozta a piacigazgató, aki arra a kérdésünkre, hogy mikor kerül erre sor, pontos dátumot nem tudott mondott mondani, csak annyit: két héten belül biztosan.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!