
Fotó: Boda L. Gergely
Búzásbesenyőben és Marosvásárhelyen szervezett ünnepséget vasárnap a Jakab Antal Keresztény Kör, két neves római katolikus plébános, Jakab Antal és Pálfi Géza emlékének tiszteletére.
2014. április 28., 09:352014. április 28., 09:35
2014. április 28., 11:182014. április 28., 11:18
A Kerelőszentpálhoz tartozó településen Jakab Antal egykori gyulafehérvári megyéspüspök szobrát koszorúzták meg, valamint emlékszobát szenteltek fel. Az ünnepségen többek között elhangzott, hogy Jakab Antal gyulafehérvári teológiai tanárt, vicerektort koholt vádak alapján 1951. augusztus 24-én tartóztatta le és hurcolta el a kommunista államhatalom, és éppen ötven évvel ezelőtt szabadult. Hosszas lábadozás után lett a búzásbesenyőiek szeretett, plébániaalapító papja, s a helyi, erős római katolikus közösség azóta is szeretettel emlékezik és emlékeztet rá.
Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János plébánián az esti mise keretében emlékeztek a mártír sorsú lelkipásztorra, Pálfi Gézára, aki 1968-1971 között szolgált itt segédlelkészként. A zsúfolásig megtelt templomban Vencser László mesélt a Szekuritáté által évekig megfigyelt, zaklatott, s egy karácsonyi szentmisén mondott mondat – Eljön-e egyszer az az idő, amikor nem munkával kell ünnepelnünk Krisztus születésnapját? – miatt megvert plébánosról, egyetemi tanárról. Oláh Dénes főesperes szeretettel emlékezett egykori tanárára, és elmondta, a JAKK felkérésére örömmel vállalta, hogy helyet adnak a Pálfi Géza emléktáblának. A szentmise után az ünneplő gyülekezet a plébánia udvarára vonult, ahol felszentelték az emléktáblát.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!