Ittas taxis sorozatos balesetei

Részegen vezetett a taxisofőr, majd elszelelt az általa okozott baleset helyszínéről.

Bakó Zoltán

2013. január 28., 15:212013. január 28., 15:21

2013. január 28., 15:402013. január 28., 15:40

Vasárnap a kora esti órákban a segesvári rendőrséget értesítették, hogy a Szabadság utcában egy taxi előzni akart egy lovasfogatot, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött egy szemből jövő, szabályosan közlekedő személygépkocsival. A taxis elhajtott a baleset helyszínéről, majd a Küküllő utcában elvesztette uralmát a jármű fölött, felhajtott a járdára, ahol megrongált egy gázvezetéket. A rendőrség rohamkocsija a cserbenhagyó nyomába eredt, s a második baleset után sikerült is megtalálnia a menekülő – 38 éves, helyi illetőségű – taxisofőrt, aki a balesetek okozásának pillanataiban egyedül ült a járműben. Alkoholszondás ellenőrzésnek vetették alá a balesetező és a helyszínről menekülő férfit. A műszer 1,54 ezrelékes alkoholkoncentrációt mutatott ki a kilélegzett levegőben, ezért a helyi kórházban vérvizsgálatot is eszközöltek. A férfi ellen bűnügyi eljárást kezdeményeztek ittas vezetés, a baleset helyszínének elhagyása, valamint gondatlanságból okozott rongálás alapos gyanújával.

Ugyanaznap éjszaka egy rendőr-csendőr járőr Marosvásárhelyen állított meg egy marosszentgyörgyi személygépkocsit, amelynek 29 éves vezetőjét alkoholszondás ellenőrzésnek vetették alá. A műszer 1,16 ezrelékes alkoholkoncentrációt mutatott ki a kilélegzett levegőben, ezért őt is kórházba szállították vérvizsgálatra a pontos véralkoholszint meghatározására. A fiatalember ellen ittas vezetés miatt kezdeményeztek eljárást – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés